Méltó módon búcsúznak az Audi bajnokától

Mielőtt véglegesen távozna az Auditól és az Abt csapatától, a német túraautó-bajnokságban is bemutatkozhat a Formula–E-bajnok Lucas di Grassi a négygyűrűsökkel.

a215953_medium.jpg

Ahogyan azt korábban megírtuk, a BMW mellett egy másik német gyártó, az Audi is búcsút intett a Formula–E-nek a nyáron véget ért hetedik szezon lezárásával. Ennek következtében az ingolstadtiak bajnokának, Lucas di Grassinak is új csapat után kellett néznie, így a januárban kezdődő következő szezonban már a Mercedes-hajtást – még ideig-óráig használó – Venturival tér vissza a sorozatba.

Ezt megelőzően viszont a DTM idei utolsó hétvégéin vesz részt a brazil, méghozzá épp egy olyan festésű Audival, amivel a 2016/2017-es szezonban bajnoki címet szerzett. A bajnokesélyes Kelvin van der Linde, Mike Rockenfeller és Sophia Flörsch mellett így négyfősre bővül az Abt Sportsline csapata a Norisringen és a Hockenheimringen.

Di Grassi első DTM-versenyein vehet részt az Audi és az Abt „búcsúajándékának” köszönhetően, ugyan 2013-ban már tesztelhette az Audi RS5 DTM-et – ám akkor úgy döntött, inkább az endurance-világbajnokságot választja. „Tipikus Abt. Ritka az olyan kapcsolat manapság a sportban, mint a miénk” – idézi Di Grassi szavait a Motorsport.com.

„Az Abt Sportsline-nál fantasztikus időt töltöttem a Formula–E-ben, reméltem, hogy az Audi kiszállása ellenére is velük maradhatok. Ez végül nem jött össze, de rendkívül izgatottam várom az előttünk álló két DTM-hétvégét.”

Fotó: Audi Communications Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8316696794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása