Kamion-Eb: Át kellett alakítani Kiss Norbiék kamionját

Jelentős változások árnyékában tér vissza a kamion Európa-bajnokság mezőnye, a szervezők ugyanis azonnal reagáltak a hungaroringi nyitóhétvégét kettészakító baleset kapcsán felmerült biztonsági aggályokra.

unnamed_2_10.jpg

Visszatér – a németországi áradások miatt – a vártnál hosszabbra nyúlt nyári szünetéről a kamion Európa-bajnokság mezőnye, a szezon a csehországi Mostban folytatódik. Csakhogy a köztes időben komoly szabályváltozásokat vezettek be, Steffen Faas hungaroringi balesete után emiatt jelentősen változtatni kellett a kamionokon.

Ez alól a Révész Racing csapata sem jelentett kivételt. Mint azt Kozák Attila, a Révész Racing csapatvezetője ecsetelte: át kellett alakítani a levegőrendszert, ahogyan a fékekhez is hozzá kellett nyúlni. „Ezeket majd élesben tudjuk csak kipróbálni, de optimisták vagyunk, hogy az átalakítások jól sikerültek és bízunk benne, hogy így Kiss Norbert az első helyért csatázhat” – tette hozzá.

unnamed_1_28.jpg

A Révész Racing közleményéből az is kiderült, hogy a szervezők új emelési pontokat kialakítására kötelezték a csapatokat, hogy ezzel is gyorsítsák a műszaki mentést. A változtatások dacára viszont a magyar csapatnak már nem volt lehetősége tesztelni az idény második versenyhétvégéje előtt. Ennek ellenére bizakodó a nyíregyházi gárda, sőt a hétvége alakulásába még az eső is közbeszólhat.

Június közepén Kiss Norbi két győzelemmel távozott a Hungaroringről, így a balul sikerült szombati versenynap ellenére az összetett harmadik helyéről várja a folytatást. Tíz pont a kétszeres Európa-bajnok honfitársunk hátránya az összetettben vezető Sascha Lenz-cel szemben. A csehországival együtt még öt forduló van hátra a szezonból.

Fotó: Révész Racing sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr616671698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása