Magyar versenyző az endurance-világbajnokság kapujában

Történelmi lehetőség előtt áll a magyar autósport: karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy egy hazai pilóta induljon a Le Mans-i 24 órást is magába foglaló hosszútávú autós vb-n.

volenter-balazs1.jpg

Michelisz Norbert, Walter Csaba, Tassi Attila, Kiss Pál Tamás és társai nyomába léphet hamarosan a 24 éves, budapesti születésű Volentér Balázs, aki rendkívül kedvező ajánlatot kapott az endurance-világbajnokságban versenyző ARC Bratislava versenycsapattól. A megkeresés egyelőre a sorozat utolsó két fordulójára szól, amit október 30-án és november 6-án rendeznek Bahreinben. Előbbi egy hat-, utóbbi egy nyolcórás verseny lesz.

„Hatalmas lehetőség és megtiszteltetés, hogy egy WEC-ben és Le Mans-ban is induló csapat számít rám. Már az is óriási dolog volt, amikor 2018-ban első magyarkét vezethettem Le Mans Prototípus versenyautót, de ez valami teljesen más szint. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor a hosszútávú versenyzés csúcsbajnokságában indulhatnék még idén, ami sokadjára kimondva is hihetetlen, de igaz” – mondta Volentér Balázs.

A Miroslav Konopka vezette pozsonyi alakulat az LMP2-es prototípus kategóriában indul egy Oreca-Gibsonnal (gyakorlatilag mindenki ilyet vezet, akinek a dobogó a cél); abban a géposztályban, amely a királykategória (Le Mans Hypercar) első számú tehetségnevelő területe. Valami olyasmi, mint a Formula–2 az F1 számára, annyi különbséggel, hogy itt a feltörekvő fiatalok egy mezőnyben, egy versenyen indulnak azokkal az autókkal, amelyekbe szeretnének bekerülni. Volentér Balázs és az ARC Bratislava ismeretsége már több évre nyúlik vissza, és ez idő alatt a magyar tehetség olyan mély benyomást tett a három Le Mans-i 24 óráson induló csapatfőnökre, hogy szeretné a saját emberei között tudni.

A kapcsolat kialakulásában a pilóta jelenlegi csapatának, a Janik Motorsportnak volt még nagy szerepe. 2018-ban Balázs náluk írt először történelmet azzal, hogy első magyarként vezethetett Le Mans-prototípus versenyautót, egy LMP3-as Normát. „A Janik Motorsport és ARC Bratislava rendszeresen találkozik ellenfélként a különböző regionális hosszútávú versenyeken, így én is többször szembe kerültem a pályán Miro Konopkáékkal. Jó pár alkalommal küzdöttünk egymás ellen, sőt, 2019-ben együtt is, hiszen az Ultimate Cup sorozatban csapattársakként indultunk. Ekkor ismertük meg egymást jobban.”

Balázs többször is a gyengébb, LMP3-as autóval tudta megverni az LMP2-t vezető veterán csapatfőnököt, amivel sikerült felkeltenie a figyelmét. 2019 végén meghívta őt egy tesztre a Hungaroringre, és az annyira jól sikerült, hogy egyből lehetőséget is kínált neki. A 2020-as ázsiai Le Mans-sorozatban (a műfaj ázsiai topbajnoksága) indult volna az ARC Bratislavával, de sajnos a koronavírus-járvány miatt a csapat végül visszalépett. Azóta viszont egy ennél is komolyabb ötlettel állt elő: rendkívül kedvezményes ajánlatot adott Balázsnak az endurance-világbajnokságra, amelynek még a közelében sem járt soha magyar pilóta.

arc-bratislava.jpg

A P2-es kategóriában háromféle versenyzőtípus indul: világsztárok (Juan Pablo Montoya, Stoffel Vandoorne, Robert Kubica, Paul di Resta), feltörekvő tehetségek és gentleman driverek. A háromból csak az első nem fizet a versenyzésért, a csapatok által kért anyagi hozzájárulás mértéke viszont nagyban függ a pilóta képességeitől. Konkrétan: minél gyorsabb vagy, annál inkább érdeke a csapatnak is, hogy náluk menj, ergo kevesebb pénzzel is szívesen látnak. Az adott ajánlatból jól látszik, az ARC Bratislava nagyon bízik a magyar versenyzőben, és szeretnék, ha hozzájuk szerződne. Az istálló költségvetésébe nem fér bele, hogy egy pilóta ingyen induljon, de Balázs igen komoly kedvezményeket kaphat.

„Nem származom gazdag családból, nincsenek olyan anyagi lehetőségeim, mint sok más fiatal versenyzőnek. Viszont a Konopkáéktól kapott ajánlat annyira kedvező, hogy nehezen, de még így is előteremthetőnek tűnik, ezért nekifutottunk, és megpróbáljuk összerakni a szükséges pénzügyi hátteret. Tárgyalunk, és keressük is azokat a lehetséges szponzorokat, akik fantáziát láthatnak ebben a projektben. Soha korábban nem indulhatott még magyar pilóta a WEC-ben, és abban is majdnem biztos vagyok, nem hamar lesz másik lehetőség arra, hogy valaki ennyi pénzért eljuthasson itthonról az endurance-világbajnokságba.”

Az LMP3 után tehát Volentér Balázs egy kategóriával feljebb, az LMP2-ben is történelmet írna. Egy rendkívül komoly géposztályban, hiszen a mostani Orecák hasonló tempóra képesek, mint a GP2-es vagy az egykori WSR-versenyautók. Ha sikerül előteremteni az anyagi hátteret, egy olyan hegycsúcsra tűzhetné ki a magyar zászlót, amelynek megmászására eddig még csak nem is nagyon gondolhatott hazai versenyző.

És ha a bemutatkozás sikeres lesz, érkezhet az újabb ajánlat, amely már a teljes 2022-es endurance-világbajnoki szezonra szól. Benne a világ legnagyobb autóversenyével, a Le Mans-i 24 órással, melynek közelében szintén nem járt még magyar pilóta.

Fotó: Volentér Balázs, Tim Hearn / AdrenalMedia.com (FIA WEC Media)

Írta: Lantos András / Eurosport Hungary

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr716668648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása