Bejelentették: Bereznay a McLarennél folytatja

A Mercedes és az Alfa Romeo után újabb neves csapatnál fog szerepelni Bereznay Dániel a Formula–1-es hivatalos szimulátorbajnokságában.

mclarenshadowdriverlineup.png

Több mint három hónapnyi csend és várakozás övezte Bereznay Dániel e-sportolói karrierjének folytatását. A válasz végül a McLaren szerdai, 2021-es virtuális felállását bemutató közleményében lapult: ebből kiderült, hogy Bereznay a wokingiak színeiben vesz részt az idei F1 Esports Pro Seriesben, csapattársai Josh Idowu és Bari Boroumand lesznek.

A walesi Idowu a McLaren Shadow saját növendéke, az iráni Boroumand viszont azon kevesek közé tartozik, akinek valós tapasztalata is van, mivel korábban gokartozott és a Formula–4-ben versenyzett.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Bereznay (@danibereznay) által megosztott bejegyzés

A McLaren már a harmadik csapat a korábban ezüstéremig jutó Bereznay Formula–1-es e-sportolói karrierje során, előtte a Mercedest, az elmúlt két évben pedig az Alfa Romeót képviselte. A hírt Instagram-oldalán is megerősítette 21 éves honfitársunk, mint írja: „Végre elmondhatom! A történelem egyik legnagyobb F1-es csapatával, a McLaren folytatom az F1-es e-sportos utamat.”

Fotó: McLaren Media Centre

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7216668678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása