Bemutatták a WEC 2022-es naptárát

Miközben a Toyota újabb első rajtsort ünnepelhet Le Mans-ban, az endurance-világbajnokság szervezői már a következő évi menetrendet is közszemlére bocsátották.

unnamed_56.jpg

Napok óta Le Mans-lázban él az autósporttársadalom, mivel a hétvégén 89. alkalommal rendezik meg a legendás franciaországi 24 órás viadalt. Ennek szombati szünnapján nyilvánosságra hozták az endurance-vb 2022-es versenynaptárát. Habár a járvány függvényében ez még számtalan ponton változhat, de annyi kijelenthető, hogy hat fordulóval számolnak jövőre.

Várhatóan március közepén rajtol az új idény, mégpedig a sebringi 1000 mérföldessel, amit néhány nappal korábban egy bemelegítő prológ előz meg. A 90. Le Mans-i 24 órás a harmadik forduló lesz június 11-12-én, míg a szezon november közepén a bahreini 8 órással ér véget, a köztes időben pedig Spában, Monzában és Fudzsiban rendeznek 6 órás viadalt.

Az endurance-világbajnokság 2022-es naptártervezete:

unnamed_6.png

A #7-es Toyota a pole-ban a Le Mans-i 24 óráson

Ami a mostani Le Mans-i versenyt illeti, a végleges rajtsorrend a szerda esti, félórás – egyébként nehezen magyarítható – Hyperpole-on alakult ki, amin Kobajasi Kamui repítette a pole-ba a #7-es Toyotát. A japán 3:23.9-cel zárt az élen, míg a #8-as egységnél Brendon Hartley köre ennél csak alig három tizedmásodperccel volt lassabb.

Habár a szabadedzések alapján még arra is volt esély, hogy az Alpine is beleszóljon a Toyoták küzdelmébe, Nicholas Lapierre végül a harmadik lett, a francia több mint másfél másodperccel csúszott le a rajtelsőségtől. A hiperautó-kategória negyedik-ötödik helyén a Glickenhaus autói végeztek, előrébb a #708-assal.

unnamed_1_27.jpg

Az LMP2-esek között a #38-as JOTA végzett a legjobban, ráadásul Antonio Félix da Costa a lassabb Glickenhaus-egységnél alig egy másodperccel bizonyult lassabbnak. A portugál viszont több mint fél másodpercet vert a WRT #41-es legénységére, melynek Robert Kubica is tagja, de a legjobb időt Louis Delétraz autózta. A harmadik helyre a Panis Racing egysége ért oda Will Stevensékkel.

unnamed_2_9.jpg

Meglepetéseredménnyel zárult a GTE Pro-kategória kvalifikációja, mivel egy privát Porschével szerezték meg a pole-t: Dries Vanthoor villant óriásit a Hub Auto Porsche színeiben, valamivel kevesebb mint két tizedmásodperccel az #52-es AF Corse-Ferrari előtt zárva, a harmadik pedig a #63-as Corvette lett. Ezzel szemben a gyári Porschére dicsőség helyett még több munka várt, mivel az Indianapolisnál Kevin Estre kicsúszott a #92-essel, csúnyán megtörve annak hátulját – balesete miatt a piros zászlók is előkerültek.

Folytatta remek formáját az amatőr GT-sek mezőnyében a Patrick Dempsey nevével fémjelzett Dempsey Proton Racing: közel hattizeddel Julien Andlauer húzta be a pole-t a #88-as Porschével, mögötte a GR Racing, valamint a Team Project 1 Porschéje zárt.

unnamed_3_5.jpg

A 89. Le Mans-i 24 órás szombaton 16 órakor veszi kezdetét, és másnap ugyanekkor intik le. Az eseményeket az Eurosporton lehet élőben követni. A teljes eredménylista ide kattintva tölthető le.

Fotó: FIA WEC sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr116665832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása