F1: Lesöpörték az Aston Martin fellebbezését, hivatalos Vettel kizárása

Hiába remélte az Aston Martin, hogy visszaszerezheti Sebastian Vettel hungaroringi második helyét, nem járt sikerrel a stewardoknál az új bizonyítékok ellenére sem.

gp2111_133620ms2_7532.jpg

Több órával a Formula–1-es Magyar Nagydíj leintését követően derült ki, hogy Sebastian Vettel nem tarthatja meg a második helyet, az autójából ugyanis nem sikerült kinyerni a minimum üzemanyagmennyiségét. Csütörtök este az Aston Martin fellebbezési kérelmet nyújtott be a döntés ellen, miközben arra hivatkozott a csapat, hogy olyan új bizonyíték áll rendelkezésre, ami bebizonyítja, hogy valójában nem 0,3, hanem 1,74 liter volt az autóban.

Hétfő délutánra tűzték ki az újabb meghallgatást az ügyben, és mint arról a RaceFans beszámolt, az Aston Martin ugyan valóban új bizonyítékot mutatott be, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elutasította a kérelmet. Azzal indokolták a döntést, hogy a bizonyíték nem változtatott azon a tényen, hogy nem tudtak 1 liternyi üzemanyagot kinyerni Vettel autójából, márpedig ettől a technikai szabálykönyv esetében nem lehetett eltekinteni.

A négyszeres világbajnok így nem kapta vissza a második helyet, a Magyar Nagydíj végeredménye ezzel hivatalos: a 71 körös futamon első F1-es sikerét aratta Esteban Ocon, a francia mögött Lewis Hamilton (Mercedes) és Carlos Sainz Jr. (Ferrari) végzett – így a brit versenyző nyolcpontos előnnyel térhet vissza a négyhetes nyári szünetről.

Fotó: Mark Sutton / Motorsport Images (Aston Martin F1 Team Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7316655312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása