Supersport-vb: Egy bollyal előrébb lépne Sebestyén

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Második versenyhétvégéjére készül a Supersport-világbajnokság egyetlen magyar résztvevője új, regnáló világbajnok alakulatával.

01_1.jpg

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Sebestyén Peti két hete debütált az Evan Bros. Racing Team színeiben Hollandiában, ahol szezon közben becsatlakozva rögtön értékes vb-pontokat szerzett.

Új helyszínre érkezik hétvégén a világbajnokság, mivel a cseh Autodrom Most idén került be a versenynaptárba. Sebestyén Peti számára nem csak azért különleges a helyszín, mert ez a Magyarországhoz legközelebb eső pálya, de korábban itt találkozott és tesztelt először idei olasz csapatával. A HUMDA pilótája bizakodva várja a versenyhétvégét.

Nagyon vártam természetesen ezt a hétvégét is. Assenben megvolt az ismerkedés élesben is, az volt az első igazi tesztünk. Sikerült sok mindent kipróbálni, klassz volt a csapattal összekovácsolódni. Az egy óriási pozitívum, hogy voltunk ezen a helyszínen tesztelni, bár azt meg kell említeni, hogy az egy nyílt nap volt, kaotikus időjárással. Arra mindenképpen jó volt, hogy van egy működőképes alapbeállításunk. Számomra továbbra is kihívás lesz felvenni a mezőnnyel a ritmust, a cél, hogy a korábbi eredményhez képest tudjunk javulni. Ez nem csak pozícióban értendő, hanem szeretnék közelebb kerülni az élmezőnyhöz és legalább egy bollyal előrébb lépni. Ha mindenki jól dolgozik és én is ki tudom hozni a maximumot, úgy gondolom ezzel az előrelépéssel nem lesz probléma

– mondta a 27 éves magyar versenyző.

05.jpg

A cseh fordulón pénteken kezdődnek a szabadedzések, a szombati időmérőt, versenyt és a vasárnapi futamot az Aréna 4 internetes felületén lehet nyomon követni.

A hétvégi menetrend és közvetítések:

augusztus 6., péntek:

  • 11:25-12:10: 1. szabadedzés
  • 16:00-16:45. 2. szabadedzés

augusztus 7., szombat:

augusztus 8., vasárnap:

Fotó: PS56/HUMDA sajtóközlemény

Forrás: PS56/HUMDA

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr616650296

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása