F1: Ocon az új sztár, Verstappen fél autóval harcolt

Esteban Ocon boldogan értékelt, és csapattársát, Fernando Alonsót méltatta azután, hogy a vasárnapi 36. Magyar Nagydíjon pályafutása első győzelmét aratta a Formula–1-ben.

download_1_5.jpg

„Fantasztikus ez a pillanat, nehéz beszélni arról, mit érzek. Nem számítottunk arra, hogy ma itt nyerhetünk. Volt négy nehéz versenyünk, de legutóbb már sikerült megint pontot szereznünk, most pedig egy óriásit léptünk előre” – mondta a 24 éves francia pilóta, akinek eddigi legjobb eredménye a tavalyi, szahíri második hely volt. Kiemelte, a Hungaroringet eddig is kedvelte, ezek után pedig ez még inkább így lesz.

„Bizonyos szempontból sokkal könnyebb a mezőny elején menni, mint annak a közepén harcolni, hiszen akkor én diktálom a tempót. Sebastian végig nagy nyomás alatt tartott, de ma a rajttól kezdve minden tökéletesen alakult. Kicsit aggódtam, amikor láttam, Lewis nem jött ki kereket cserélni, mert a Mercedes nem szokott rossz döntéseket hozni, de a történtek minket igazoltak” – utalt Ocon a versenyen szinte végig mögötte száguldó Vettelre, valamint Hamiltonra, aki a többiektől eltérően az újraindítás után nem jött ki egyből száraz pályára alkalmas abroncsokért.

A francia pilóta külön megköszönte Fernando Alonsónak azt, hogy tíz körön át „feltartotta” Hamiltont a másik Alpine-nal – a hétszeres világbajnok ennyi ideig nem tudta megelőzni a 40 éves spanyolt –, mert ennek is köszönhető, hogy a futam végéig kitartott az előnye. „Jó párost alkotunk, ugyanúgy gondolkodunk, ma pedig úgy harcolt, mint egy oroszlán. Remélem, ez csak az első győzelem abból a sokból, ami még vár ránk, és bízom benne, hogy tudunk még együtt is dobogóra állni” – értékelt a győztes.

gp2111_143044_j5a5487.jpg

Az Azeri Nagydíj után idén már másodszor dobogóra”  álló Vettel elmondta, hogy Ocon hibátlanul versenyzett, hiába helyezett rá végig nagy nyomást, nem rontott, így pedig nem tudta megelőzni. „Szerettünk volna mi akkora meglepetést okozni, mint ő, de most neki sikerült. Ez az ő napja, az ő pillanata” – dicsérte pilótatársát a négyszeres világbajnok. Kiemelte, a start után tudatosan a belső ívet kereste, de így is szerencséje volt, hogy a pálya közepén menők kiütötték a külső íven haladókat. „Nagyon jó érzés volt megint a pódiumért és a győzelemért harcban lenn” – zárta a német.

Az új rajt előtti felvezető körrel kapcsolatban a világbajnoki pontversenyben újra vezető Lewis Hamilton azt mondta, mindent megtett, hogy elegendő információt küldjön a csapatnak a pálya állapotáról, de úgy döntött, nem jön be a boxba. „Hibáztunk, utána azonban óriásit harcoltunk, jó volt a tempónk és a taktikánk. Ma is bebizonyítottuk, hogy egy pillanatig nem szabad feladni, mert jó csapatmunkával nincs elveszett helyzet” – értékelt a hétszeres vb-győztes.

Hamilton kiemelte, nagyon elfáradt, élete egyik legnehezebb versenyén van túl – a futam után szédült is, emiatt csak késve érkezett meg a sajtótájékoztatóra –, és bár remélte, hogy utolérheti az éllovasokat is, az Alonsóval vívott harcban túl sok időt veszített. „Fernando fantasztikusan ment, nem véletlenül kétszeres világbajnok, őt az egyik legnehezebb megelőzni az egész mezőnyben” – fogalmazott a Mercedes versenyzője, aki kijelentette: meglepte, hogy az autójuk ennyire gyors volt egész hétvégén.

si202108010294_news.jpg

A végül csak tizedikként célba érő Max Verstappen a rajtbaleset után gyakorlatilag fél autóval kellett versenyeznie, ráadásul a padlólemeze is sérült, amit nem tudtak megjavítani a rendelkezésre álló időben. „Megint egy Mercedes ütött ki, ilyet senki sem szeret átélni. Szinte lehetetlen volt vezetni a kocsit, de legalább szereztem egy pontot, az is valami” – utalt a holland versenyző arra, hogy Silverstone-ban Hamilton volt az, aki a rajt után kilökte őt. A Mercedes brit versenyzőjének előnye hat pont a vb-pontversenyben, a szezon a nyári szünet után, négy hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik.

Fotó: Balogh Zoltán / MTI, Glenn Dunbar / Motorsport Images (Aston Martin F1 Media), Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1216646288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása