F1: Motort cseréltek Verstappennél a Magyar Nagydíj előtt

A Hondánál úgy döntöttek, inkább nem kockáztatnak, így behelyezték az utolsó, még büntetlenül felhasználható erőforrást Max Verstappen autójába.

si202107310325_news_1.jpg

Átvizsgálta szakurai bázisán a Honda azt a motort, amivel a két héttel ezelőtti Brit Nagydíj első körében ütközött Max Verstappen Lewis Hamiltonnal, ami után az első szabadedzésen ki is próbálták azt. A Honda úgy látta, rendben van a hajtáslánc, de az újabb, szombaton végrehajtott ellenőrzések után mégis az a döntés született, hogy nem ezzel az egységgel fog rajthoz állni Verstappen a Magyar Nagydíjon, amit a harmadik helyről, a két mercedeses mögül kezdhet – írja a RaceFans.

„Az időmérő utáni vizsgálatok folyamán észrevettük valamit Max motorján, ami a hétvégén során alakulhatott ki, még a silverstone-i ütközés utóhatásaként” – idézi a Honda közleményét a portál. A japánok megjegyzik, hogy ezzel megegyező specifikációjú Verstappen új hajtáslánca, a szabályok értelmében büntetés nem jár a cseréért. Nem a világbajnoki éllovas holland az egyedüli, akinek esetében a következő csere már büntetéssel jár: Carlos Sainz Jr., George Russell, Sebastian Vettel és Esteban Ocon is felhasználta az „ingyen” keretet.

A 36. Formula–1-es Magyar Nagydíj itthoni idő szerint 15:00-kor veszi kezdetét, a 70 körös versenyt a Duna közvetíti élőben – a rajtsorrend a következő:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr316646012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása