F1: Bottas tarolt a rajtnál, Ocon-siker a Magyar Nagydíjon
Formula–1 2021: Magyar Nagydíj – Futam

Torpedóként viselkedett a Formula–1-es Magyar Nagydíj rajtjánál Valtteri Bottas, aki többek között a két Red Bullt is kiütötte. Az újraindításnál a Mercedes taktikázta el magát Lewis Hamiltonnal, ezzel pedig megnyílt az út Esteban Ocon előtt, aki pályafutása első győzelmét szerezte a Hungaroringen.

download_9.jpg

Az éjszakai zivatar nyomai kora délutánra eltűntek a pályáról, ám a rajt előtt 25 perccel megint eleredt az eső, így a Red Bullnál hiába reménykedtek abban, hogy a lágyabb gumikon le tudják rajtolni az első sort elfoglaló Mercedeseket, mivel mindenki a vizes és száraz pályára egyaránt alkalmas, vegyes abroncsokkal indult.  A startnál a pole-ból induló, címvédő Lewis Hamilton (Mercedes) meglógott, csapattársát, Valtteri Bottast azonban Verstappen mellett Lando Norris (McLaren) is lerajtolta, a Mercedes finnje pedig „elnézte” az első féktávot, tömegbalesetet okozva ezzel: autója belecsúszott Norrisba, aki kilökte Verstappent, aki csapattársa, Sergio Pérez versenyének vetett véget az első kanyarban. Az ütközésből előnyt akart kovácsolni Lance Stroll, azonban az Aston Martin pilótája is elmérte a kanyart, kilökte Charles Leclercet (Ferrari) és Daniel Ricciardót (McLaren) is.

Az egyes kanyarban felhalmozódott törmelék miatt a második körben piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a pilóták pedig visszatértek a boxba – ennek Verstappen örült legkevésbé, ugyanis ő az első kör végén is bejött kerékcserére. A mintegy 20 perces pihenő alatt a Red Bullnál kicserélték a 13. helyre visszacsúszó Verstappen autójának jobb oldali takarólemezeit, de a többi csapat is lázasan dolgozott. A csetepatéból Hamilton mellett a második helyre ugró Ocon és a négyszeres világbajnok, harmadik helyre előre jövő Sebastian Vettel (Aston Martin) jött ki a legjobban, de a két Williams is a legjobb tízből várta az új rajtot, amelyre öten – Stroll, Leclerc, Bottas, Pérez és Norris – nem tudtak odaállni.

Az ismételt startra kisütött a nap Mogyoródon, így bár állórajtot rendelt el a versenyirányítás, csak Hamilton állt fel a rajtrácsra, az összes többi pilóta beviharzott a boxutcába. Az egyedül álló címvédőnek aztán meg kellett várnia, amíg a szabályok szerint elalszanak a piros lámpák, és akkor indulhatott el, ám ezzel tetemes hátrányba került, ugyanis a többiek a kerékcsere végeztével visszajöhettek, a britnek pedig egy körrel később – amikor mindenki már javában száguldott – kellett kijönnie a száraz pályára alkalmas gumikért és a mezőny nyomába erednie.

A Mercedes ritkán látható nagy bakija után Ocon, Vettel, Nicholas Latifi (Williams) volt az élen a sorrend, Verstappen a 13., Hamilton a 14. helyről eredt a pontok nyomába, de mindkettőjüknek alaposan meggyűlt a baja a többiekkel: a holland Schumacherrel ütközött, a brit pedig Gasly üldözésénél csúszott le a pályáról. A 19. körben ezért taktikát is váltott a csapat, kihívta Hamiltont és kemény keverékű abroncsokat raktak fel a kocsijára, azokon eredt ismét a mezőny nyomába. Hamarosan Ricciardo és Verstappen is kiment kerékcserére, a brit mindkettőjüket megelőzte, és már tizedik volt.

Hamilton sorra futotta a leggyorsabb köröket az egyre jobban száradó pályán, így a táv harmadánál már nyolcadik volt, miközben Verstappen sérült autójával a 12. helyről nem tudta megelőzni Ricciardót. Az élmezőnyben Sainz feljött a harmadik helyre, mögötte Fernando Alonso (Alpine) és Pierre Gasly (AlphaTauri) száguldott. Hamilton mindenkinél egy másodperccel gyorsabb volt, így féltávnál már ötödikként haladt – a fő kérdés pedig esetében az volt, hogy a gumijai ki fogják-e bírni a célig, vagy még egyszer ki kell mennie a boxba. Elöl továbbra is Ocon és Vettel száguldott, a Ferrari viszont kihívta Sainzot, így a kétszeres világbajnok Alonso jött fel harmadiknak.

A 38. körben Ocon és Vettel is megkapta a kemény keverékeket, így a csütörtök óta 40 éves Alonso vette át a vezetést csapattársa előtt, mögöttük Vettel, Sainz, majd Hamilton következett. A 48. körben Hamiltont kihozták egy újabb kerékcserére, ezzel egy helyet veszített csak, és a friss gumikon azonnal üldözőbe vette az előtte haladókat. Alonsót hat körrel később érte utol, de a kétszeres világbajnok nem hagyta magát, és többször is sikerrel verte vissza a brit támadásait: Hamilton végül csak a 64. körben tudta őt megelőzni, két körrel később azonban Sainz mellett is elment és feljött harmadiknak, de Alonso mögött annyi időt vesztegetett el, hogy az élen haladókra már nem tudott veszélyt jelenteni.

Az első helyért folytatott küzdelemben Ocon a befutóig megtartotta egy másodperces előnyét Vettellel szemben, így pályafutása során először ünnepelhetett győzelmet a Formula–1-ben. Mögötte Vettel és Hamilton ért célba, utóbbi ezzel átvette a vezetést az összetettben, mivel nagy riválisa, az eddigi éllovas Verstappen csak tizedik lett sérült autójával. Az első körben tömegbalesetet okozó Bottast súlyos büntetéssel sújtották: elért eredményéhez képest öt hellyel hátrébb kell majd rajtolnia a Belga Nagydíjon. Emellett kapott két büntetőpontot is, így az elmúlt egy évet tekintve már négynél tart – 12 esetén automatikusan ki kell hagynia egy futamot. Ugyanezen szankciókban részesítették Lance Strollt, aki Leclerc-rel ütközött az első körben.

Az Alpine első diadala mellett a Williams megszerezte szezonbeli első pontjait: Latifi a nyolcadik, Russell a kilencedik helyen ért célba. A szezon a nyári szünet után, négy hét múlva a Belga Nagydíjjal folytatódik.

A Magyar Nagydíj végeredménye:

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2116646278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása