F3: Új győztesek a Hungaroringen, egy büntetés is közbeszólt
Formula–3 2021: Hungaroring – 1-2. sprintfutam

A szokottnál vontatottabb versenyeket hozott a magyarországi F3-as hétvége szombati napja, de Dennis Hauger így is jelentősen növelni tudta az előnyét.

02_lorenzo_colombo_campos_racing_c_formula_motorsport_limited.JPG

A pénteki naphoz viszonyítva hűvösebb körülmények fogadták a Formula–3-as mezőnyt a Hungaroringen. A délelőtti első sprintverseny Lorenzo Colombót intették le elsőként, miután az első sorból indulva még a táv első felében megelőzte a nem sokkal később motorhiba miatt kiálló Jonny Edgart. A Campos Racing olasz pilótája azonban nem tarthatta meg első F3-as győzelmét, ugyanis ötmásodperces időbüntetéssel sújtották, amiért a biztonsági autós fázis alatt több mint tíz autónyi távolságra lemaradt Bernd Mayländer mögött.

Büntetésével a hetedik helyre esett vissza, így a győzelem egy másik újonc, Ivasza Ajumu ölébe hullott. A Red Bull támogatását is élvező Hitech GP-pilóta a nyolcadik különböző győztes a szezonban. A dobogóra még Olli Caldwell (Prema) és Logan Sargeant (Charouz) állhatott fel – a brit versenyző ezzel a második helyre ugrott a pontversenyben, mivel műszaki hiba miatt Frederik Vesti nullázott. Az ART Grand Prix dán versenyzőjének az utolsó körökben kellett kiállnia a versenyből.

03_lorenzo_colombo_ayumu_iwasa_olli_caldwell_c_formula_motorsport_limited.JPG

Látványos versenyzést mutatott be eközben az éllovas: Dennis Hauger öt pozíciót javított rajthelyéhez képest, az ötödik helyen intették le a Prema norvég pilótáját.

Az első sprintfutam végeredménye:

Nem kellett sokat várni a kilencedik különböző győztesre sem, ugyanis néhány kör után levadászta az első futamon elért 12. helyének köszönhetően az élről induló Enzo Fittipaldit, onnantól fogva pedig megállíthatatlanul menetelt első F3-as sikere felé Matteo Nannini. A korábbi F1-es versenyző Alessandro Nannini unokaöccsének esetében kérdéses volt, hogy bírni fogják-e a gumik, mivel óriásit fékezett, miközben brazil versenyzőtársát előzte, de a négykerekes pályaelhagyásokkal is pengeélen táncolt.

Egyhamar 1,5-2 másodperces növelte az előnyét Nannini, a befutónál végül 2,5 szekundumos fórral intették le az első helyen. Mögötte Fittipaldi és Roman Stanĕk is első dobogóját szerezte a sorozatban, pedig még az utolsó körökben is kiélezett volt a küzdelem: a Charouz Racing System és a Hitech GP cseh pilótáját is sakkban tartotta Alekszandr Szmoljar (ART Grand Prix), de az orosznak be kellett érnie a negyedik pozícióval.

03_matteo_nannini_enzo_fittipaldi_roman_stanek_c_formula_motorsport_limited.JPG

Legközelebbi üldözői, Jack Doohan, Vesti, Caldwell és Victor Martins nullázása révén ismét eredményes futamot zárt Hauger, egy újabb ötödik hellyel már 45 pont az előnye a tabella élén, ráadásul a vasárnapi főfutamot is csapattársa, Arthur Leclerc mellől, a második rajtkockából kezdheti.

A csakugyan 22 körös összecsapásra 10:45-kor kerül sor, amit az M4 Sport – az olimpiai közvetítések miatt – csak 22:25-től, felvételről tűz műsorra. Ezt Tóth László a 29. rajtkockából várhatja, aki szombaton egy 27. és egy 23. helyet gyűjtött a Campos Racinggel, első hazai F3-as versenyein.

A második sprintfutam végeredménye (pontszerzők):

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1316644632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása