F1: Más megvilágításba kerülhet Hamiltonék esete?

Dr. Helmut Marko, a Red Bull motorsportfőnöke hisz a csapat legújabb bizonyítékainak sorsfordító erejében. Arra számít, hogy az újabb megbeszélés más színben tüntetheti fel Max Verstappent és Lewis Hamiltont egyaránt.

m276321.jpg

A bajnokesélyesek drámai ütközésével kezdődött a két héttel ezelőtti Brit Nagydíj, amit Lewis Hamilton az időbüntetése ellenére is megnyert. Miközben Max Verstappent az 51G-s becsapódás után kórházba szállították további kivizsgálások végett, a Red Bull azóta is kitartóan küzd az igazáért: a Milton Keynes-i istálló álláspontja szerint túl enyhe büntetésben részesítették a hétszeres világbajnokot, aki így 33-ról 8 pontosra faragta lemaradását az összetettben.

Kedden a Red Bull be is jelentette, hogy az eset, ezzel együtt pedig a szankció felülvizsgálatát kéri. A következő – online – egyeztetésre csütörtök délután kerül sor, ami akkor léphet komolyabb szintre, ha a Red Bull az ügy szempontjából jelentős és releváns, a felügyelőtestület által korábban még nem látott bizonyítékkal képes előrukkolni.

si202107170120_news.jpg

A Motorsport.com szemléje szerint Dr. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója azt nyilatkozta a német RTL-nek, hogy olyan tények kerültek elő, amik a megszakítás idején nem álltak rendelkezésre, de még akkor sem, amikor (első ízben) pontot tettek a sajtóban azóta is húzódó ügy végére. „Ezeket a tényeket csütörtökön hozzuk nyilvánosságra, reméljük, hogy ez felülvizsgálatot eredményez majd. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy Hamilton büntetése túl enyhe volt” – fejtette ki.

Marko ugyanakkor a részletekről nem akart beszélni, de azt még a Silverstone-ban történtek után megpendítette, hogy felfüggesztette volna Hamiltont, de a bokszutca-áthajtásos büntetést érezte volna a minimum szankciónak. „Ez csak a stewardokon múlik. Először is nagyon örülünk, hogy újranyitották az ügyet. Meglátjuk, hogyan ítélnek majd, de azt gondolom, hogy amit előterjesztünk, kicsit más megvilágításba fogja helyezni az ügyet” – tette hozzá.

Fotó: Jiri Krenek / Mercedes Media Database, Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7616641866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása