F1: Így menekülhet meg Bottas, ha a Mercedes dobja őt

Egyértelműen a Mercedes mozgatja a 2022-es pilótakeringőt, miközben Valtteri Bottasnak azzal is számolnia kell, hogy George Russellt választják helyette. Állítólag a finn pilótának már van is egy forgatókönyve.

m275538.jpg

Egyre inkább rezeg a léc Valtteri Bottas alatt, miközben a Mercedes akadémiáján pallérozódó George Russell már jó ideje kopogtat a brackley-iek ajtaján, miközben lassan minden hétvégén nagyot villant a Williamsszel. Toto Wolff a Mercedes részéről korábban már elismerte, hogy valóban kettejük közül kerül Lewis Hamilton jövő évi csapattársa, a döntés pedig várhatóan a négyhetes nyári szünet folyamán születik meg.

Noha Bottas szeretné meggyőzni a bajnokcsapat vezérkarát a megtartásáról, más opciókkal is számolnia kell. Részben olasz, „magas szintű” forrásokra hivatkozva arról ír a Motorsport.com, hogy Bottas az Alfa Romeónál köthet ki, miután honfitársa, Kimi Räikkönen év végi visszavonulására egyre nő az esély. Szóba hozták a finn versenyzőt korábbi csapatával, a Williamsszel is, ahogyan Nico Hülkenberg és Danyiil Kvjat neve is felmerült a grove-i együttesnél.

A szakportál hozzáteszi, hogy az első lépést a Mercedesnek kell megtennie, hogy a többi dominó is ledőljön a pilótapiacon. Miközben a nemzetközi sajtóban egyre gyakrabban pedzegetik, hogy akár mindkét versenyzőjétől is megválhat az Alfa Romeo, a hinwiliek csapatfőnöke hangoztatja, hogy nem fogják elsietni a döntést. Frédéric Vasseur azt is hozzátette, hogy mielőtt véglegesítenék jövő évi felállásukat, megvárják, hova lyukadnak ki a Mercedesnél és a Red Bullnál, noha utóbbi alakulatnál – spanyol lapértesülések szerint – hajlanak Sergio Pérez megtartására.

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3316636272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása