Törött lábbal is kétszer állt dobogóra a magyar motorversenyző

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

A H-Moto Team versenyzője Barcelonában hatalmasat esett az időmérőn, így veszélybe került az augusztus végi navarrai indulása a spanyol Superbike-bajnokság következő versenyhétvégéjén.

2021-h_moto_team-kovacs_balint-esbk-barcelona-beszamolo4.jpg

Kovács Bálint vélhetően sosem fogja elfelejteni az elmúlt hétvégét, ugyanis Barcelonában úgy vágott neki mindkét futamnak, hogy sok sportoló a versenyzés helyett az ágyat nyomta volna. Történt ugyanis, hogy a spanyol Superbike-bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában a szabadedzéseken olyan jól szerepelt, hogy a futamgyőzelem reális célként magasodott előtte. Azonban jött az időmérő, egy az első mért köre után – amivel kategóriájában így is második lett – hatalmasat bukott, és már akkor sejteni lehetett, hogy nem egyszerű zúzódásokat szenvedett.

2021-h_moto_team-kovacs_balint-esbk-barcelona-beszamolo7.jpg

Noha iszonyú fájdalmai voltak, beinjekciózva mégis rajthoz állt mindkét futamon, és ami igazán hatalmas bravúr, az az, hogy mindkétszer harmadikként intették le. Hogy mekkora eredmény az, hogy dobogóra állhatott, az igazából hétfő kora reggel derült ki, amikor a röntgen megállapította, hogy a bal lábában az esés következtében eltört a lábközépcsontja, tehát törött lábbal motorozott és lett dobogós. És ha ez nem lenne elég, a keze súlyosan zúzódott, a lábát begipszelték, ám Bálint kijelentette, ha kell, maga veszi majd le a gipszet, de augusztus végén mindenképpen rajthoz áll Navarrában, az ESBK következő versenyhétvégéjén. Összetettben ugyan visszacsúszott a 3. helyre, de abszolút nem ledolgozhatatlan az a hétpontos hátrány, ami az éllovastól elválasztja. A következő versenyhétvégét Navarrában, augusztus 28-án és 29-én rendezik meg.

„A szabadedzések után bizony nem örültünk volna annak, hogy ha valaki azt mondja, a mindkét futamon harmadikként zárok, ugyanis minden jel arra utalt, hogy akár győzhetek is Barcelonában. Azonban az időmérős bukásom, valamint az egészségügyi állapotom alakulását követően igencsak elégedett lehetek azzal, hogy mindkét futamon dobogóra állhattam. Mint utólag kiderült, törött lábbal álltam rajthoz, és ez alapvetően határozta meg a lehetőségeimet, de végigcsináltam mindkét versenyt. Összetettben egy kicsit nőtt a hátrányom, de ez a hét pont bőven behozható lesz a hátralévő versenyeken. Legközelebb azon a navarrai ringen megyünk, ahol idén már versenyeztünk, és dobogóra is tudtam állni. Természetesen mindenképpen indulni fogok, annak ellenére, hogy egy hétig fekvő, utána az újszerű, levehető járógipsz lesz öt hétig a lábamon. A hangsúly a levehetőn van, hiszen mindenképpen szeretném az összetett bajnoki címet megszerezni az idén, és ehhez a navarrai jó szereplés elengedhetetlen lesz” – jelentette ki Kovács Bálint.

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása az Open 1000 kategóriában:

  1. Marc Miralles (spanyol, BMW) 124 pont
  2. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 120 pont
  3. Kovács Bálint (magyar, Yamaha) 117 pont
  4. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 116 pont
  5. Ville Valtonen (finn, BMW) 100 pont,
  6. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 71 pont.

Fotó: H-Moto Team 

Forrás: H-Moto Team

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5716633722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása