Ismét futamot halasztottak a WTCR-ben

Elhalasztották a túraautó-világkupa az olaszországi fordulóját, mivel az Adria International Raceway felújítását azóta sem tudták befejezni.

c291686c0907b97c60d2659c9de19249.jpg

Péntek délutáni, a Braking News Motorsportnak is eljuttatott közleményében tudatta a bajnokság sajtóirodája, hogy nem rendezik meg két hét múlva a túraautó-világkupa adriai hétvégéjét, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfői vizsgálata során bebizonyosodott, hogy ennél hosszabb időt vesz igénybe az Adria International Raceway meghosszabbítása és korszerűsítése, további változások szükségesek.

Két nappal később a WTCR promótere, az Eurosport Events is bekapcsolódott a vizsgálatba, így együttes megegyezés mellett fogadták el a halasztást. Az eredeti, július 31-i és augusztus 1-jei dátumot kiváltó új időpont jelenleg véglegesítés alatt áll, és csak utána ratifikáltatják a változást az FIA Motorsport Világtanáccsal.

Így a bajnokság idei negyedik hétvégéjét a Hungaroringen tartják, melynek időpontja nem változott: a mezőny augusztus 21-22-én látogat Mogyoródra. Magyarország után pedig már Ázsiába készülne a WTCR, de miután a koronavírus-járvány továbbra sem akar csitulni a nagyvilágban, lehet, hogy tavalyi mintára idén is Európa-bajnokság lesz a sorozat a helyszínek tekintetében.

Eddig három helyszínen, a Nordschleifén, Estorilban és Aragónban fogadták a WTCR-t, az első hat futam után Jean-Karl Vernay vezeti az összetettet a Hyundai újdonsült igazolásaként. A magyarok közül Tassi Attila (Honda) hatodik, Michelisz Norbert (Hyundai) tizennegyedik, Boldizs Bence (Cupra) pedig huszadik a pontversenyben.

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3616629606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása