A mecseki erdő állította meg Turánékat

Az alábbiakban a versenyző médiacsapata által kiküldött sajtóközleményt közöljük, a tartalom szempontjából változatlan formában.

Nagy küzdelmet, izgalmas gumitaktika párbajt és tempós versenyzést hozott az idei Mecsek-rali. A Pécs környéki pályákon Turán Frici és Bagaméri Laci mindent megpróbált a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy felérjen a dobogóra, végül azonban a mecseki erdő állította meg a párost.

turanmotorsport_2.jpg

„Alapvetően jól kezdtük a Mecsek-ralit, bíztunk benne, hogy már az első körben melegebb lesz, így ennek megfelelően választottunk gumiabroncsot is, ami azonban nem működött úgy, ahogy szerettük volna. Egy kicsit keményebbek voltak a beállításaink az optimálisnál, de ezt követően változtattunk és nagyon sokat sikerült gyorsulnunk. Az utolsó körben már szinte végig Østbergék mögött végeztünk első magyarként” – kezdi Turán Frici.

„Az 5. gyorsaságitól éreztem igazán, hogy megtaláltuk a megoldást és jó az irány. A 8. szakaszon sikerült Hadik Andrisékkal holtversenyben első időt autóznunk, majd ezt a lendületet vittük tovább a powerstage előtti gyorsra is. Bátran mentünk, jó volt a tempónk, talán egy kicsit túl jó is, így közelebbről is sikerült megnéznünk a mecseki erdőt. A kicsúszástól függetlenül továbbra is nagyon szeretjük a mecseki pályákat, az itt szerzett szép élményeinket semmi sem veheti el tőlünk” – teszi hozzá Bagaméri Laci.

„Mindent megpróbáltunk, hogy felérjünk az összetett harmadik helyre, az autónk is jól teljesített, a csapatunk is rendkívül felkészült volt. A 9. gyorsaságin lecsúsztunk a pályáról, mi szerencsére jól vagyunk, a versenyt azonban nem tudtuk folytatni. A bajnokság szempontjából ez nem alakult túl jól, hiszen a bajnoki álmaink ezzel most szertefoszlottak, de a ralisportban ez mindig benne van, mi fejben már a Veszprém-ralira készülünk és gőzerővel megyünk tovább. Mindent bele fogunk adni, hogy megháláljuk a szurkolóink és támogatóink bizalmát, akik mindig velünk tartanak az úton” – zárja Frici.

Fotó: Just Creative

Forrás: Just Creative

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9416608176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása