Újabb F1-es pálya vonalvezetésén változtatnak

Több ponton is módosítják az abu-dzabi Formula–1-es pálya nyomvonalát – a cél egyértelmű: több előzést szeretnének látni a szervezők az idei szezonzárón.

si202012130542_news.jpg

A Spanyol és az Ausztrál Nagydíj helyszíne után újabb helyszínen versenyezhet az eddig megszokottól eltérő vonalvezetésen a Formula–1 mezőnye. A nyár folyamán ugyanis az abu-dzabi pályát is átrajzolják, a változtatások eredményeként két lassabb kanyarkombináció is kikerül a vonalvezetésből – írja a RaceFans.

Mint az a szakportál által közzétett grafikán is látható, a 4-5-6-os, illetve a 11-12-13-14-es kanyarokat is egy-egy visszafordító balkanyarral helyettesítik, utóbbit enyhén meg is döntik.

Először 2009-ben versenyzett a mezőny az abu-dzabi pályán, azóta évről évre ellátogat a mezőny a Yas Marinára, 2014 óta ráadásul a szezon is a naplementében induló, majd villanyfényes körülmények között véget érő futammal zárul. Az elmúlt bő tíz év folyamán egyszer sem nyúltak bele a pálya nyomvonalába.

Az év utolsó futamát december 10-12. között bonyolítják le. A változtatásokra annak reményében kerül sor, hogy a korábbi évekhez képest több előzési pont létesüljön.

Barcelonában – ahol május első felében rendeztek futamot – a 10-es kanyart alakították át, míg Melbourne-ben több ponton is megújul a pálya. Az Ausztrál Nagydíjat a tervek szerint november 19-21-én pótolják. Emellett új helyszínként december elején bemutatkozik Szaúd-Arábia, ősszel pedig a Holland Nagydíj is visszatér a naptárba.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2116600372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása