Formula–E: A nevető nyolcadik – Mortara nyert, az összetett élére katapultált
Formula–E 2020/2021: Puebla ePrix – 2. futam

Valamivel több mint két év után újra nyert a Formula–E-ben Edoardo Mortara és Venturi. A második mexikói futamon aratott győzelmének köszönhetően a svájci-olasz versenyző a nyolcadik helyről ugrott a bajnokság élére.

1-eps709_215349sb3_3503_1.jpg

Vasárnap este másodjára is összecsapott a Formula–E mezőnye a bajnokságban bemutatkozó pueblai pályán, de még a drámaian végződő első futam kapcsán is maradtak kérdések. Mint ismeretes, az eredetileg győztesként leintett Pascal Wehrleint diszkvalifikálták, csapata ugyanis nem jelentette le a versenyirányításnak, milyen gumikkal fognak indulni, ezzel elmulasztva egy adminisztrációs kötelezettséget. Ezek után a Porsche nem sokkal a második futam előtt jelentette be, hogy fellebbeztek a döntés ellen.

A Porsche német versenyzője ezúttal is ott volt az első sorban, az első rajtkockát viszont Oliver Rowland szerezte meg. A Nissan e.dams britje rögtön a verseny elején felvette mindkét támadó üzemmódját, a nyerő stratégia azonban a kivárás volt, így a 12. körben Edoardo Mortara már az élen találta magát – a Venturi svájci-olasz pilótája a harmadik pozícióból indulhatott. Később Wehrlein, utána pedig Nick Cassidy is megelőzte Rowlandet, majd utóbbi a verseny hajrájában Mortarát is üldözőbe vette, de megelőzni nem tudta – sőt, kis híján el is dobta a Porschét.

A mexikói átok azonban a legkevésbé sem akarja elkerülni az egykori Formula–1-es pilótát, Wehrlein ugyanis nem tarthatta meg a második helyét, mivel nem a szabályoknak megfelelően használta a FanBoostot – az extra kW-okat a rajongók ítélték neki a sorozat közönségszavazásán. Négy másodpercet írtak hozzá az idejéhez, emiatt csak negyedikként rangsorolták, vagyis az első dobogóját szerző Cassidy végül a második lett, Rowland pedig mégiscsak dobogóra állhatott.

Jake Dennisszel (BMW) lett teljes az első öt sorrendje, mögötte Alex Lynn-nel (Mahindra), Maximilian Güntherrel (BMW), Jean-Éric Vergne-nyel (DS Techeetah), Mitch Evansszel, valamint a mezőny végéről felzárkózó René Rasttal (Audi) egészült ki a pontszerzők névsora.

Szombati futamgyőzelme után több incidensbe belekeveredett, aztán nullázott Lucas di Grassi: a harmadik szezon bajnoka előbb Nyck de Vriest torpedózta meg, ami miatt a holland ki is esett a Mercedesszel, majd a jaguaros Sam Birddel akadt össze. A De Vriesszel való ütközésért áthajtásos büntetéssel sújtották az Audi brazil versenyzőjét.

Di Grassihoz hasonlóan a regnáló bajnok Antonio Félix da Costa is betlizett az eseménydús versenyen. A DS Techeetah portugálja saját hibájából csapódott a falnak a 7-es kanyarnál.

Futamgyőzelmének köszönhetően Mortara a nyolcadik helyről vette át a vezetést az egyéni összetettben, 72 pontja van. A 2019 óta először győzedelmeskedő svájci-olasz versenyző a nyolcadik különböző győztese a szezonban (eddig egyedül De Vries tudott duplázni). A Venturi pilótája tíz ponttal előzi a zsinórban kétszer nullázó Robin Frijnst (Virgin), aki mögött hármas holtverseny alakult ki Da Costa, Rast és Evans között – mindannyiuk 60 pontot számlálnak –, őket mindössze egy ponttal lemaradva követi De Vries.

Még három duplafutamos hétvége van hátra a világbajnoki szezonból, legközelebb New Yorkban fog versenyezni a Formula–E mezőnye. A következő futamokat július 10-11-én rendezik.

A második mexikói futam végeredménye:

Fotó: Audi Motorsport Communications

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5916600104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása