F1: Óriási taktikai háború, Verstappené a Francia Nagydíj
Formula–1 2021: Francia Nagydíj – Futam

Stratégiai pengeváltás döntött a Red Bull és a Mercedes között a Formula–1-es Francia Nagydíjon – Verstappen az utolsó előtti körben megelőzte Hamiltont, növelte előnyét.

si202106200382_news.jpg

Hiába rajtolt jól a Formula–1-es Francia Nagydíj rajtjánál, hibázott az első kanyarkombinációban Max Verstappen, így Lewis Hamilton vette át a vezetést, a Red Bull hollandja pedig a Mercedesek szendvicsébe került. Csapattársának, Sergio Péreznek is küzdenie kellett pozíciójáért, de végül sikerrel verte vissza a ferraris Carlos Sainz Jr. támadásait.

A rajtot követően megmerevedtek a frontvonalak, majd a különbségek is az élmenők között. Közülük Bottast hozták ki elsőként, majd Hamilton és Verstappen is jött a bokszutcába. Kiemelkedő kivezető körével Verstappen átugrott hétszeres világbajnok riválisát a kerékcserék alatt, aki a Mercedesszel így visszacsúszott a második helyre.

Viszont a másik Red Bull-lal Sergio Pérez majdnem tíz körrel tovább, egészen a 24. kör végéig a pályán maradt, de ennél is váratlanabb húzás volt a Milton Keynes-iek részéről, hogy a 32. körben másodjára is kihívták Verstappent. Kiállása után a holland negyediknek tért vissza, és ugyan Pérez mellett – a stratégiabéli különbségből fakadóan – könnyen elhúzott, kérdéses volt, hogy működik-e a húzás, ami a Mercedesnek a 2019-es Magyar Nagydíjon, majd az idei Spanyol Nagydíjon is győzelmet hozott.

Kerékcseréjétől számítva tíz körön belül utolérte Bottast, a következő körben bele is kergette egy hibába a finnt a sikánnál, aki néhány körrel később Pérez is simán megelőzött. Ennek ellenére körömrágós utolsó körök vártak a Red Bullra, mert bizonyos pontokan apránként olvadt vagy stagnált a differencia, az utolsó körökre azonban Hamilton mögé került Verstappen, két körrel a vége előtt meg is előzte, gyakorlatilag ugyanott, ahol valamivel korábban a másik mercedesest.

Előzésével pedig idei harmadik és pályafutása tizenkettedik győzelmét borítékolta Verstappen, aki a leintésig közel 3 másodperces fórra tett szert. A leggyorsabb körrel szerzett bónuszpontjának köszönhetően 12 pontosra növelte előnyét a másodikként célba érő Hamiltonnal szemben. Pérez révén kettős dobogó ünnepelhetett a Red Bull, mely már 37 pontra ellógott a Mercedes elől a csapatbajnoki összetettben.

A Red Bull-ok és a Mercedesek mögött a két McLaren végzett, Lando Norris és Daniel Ricciardo kettősét az 5-6. helyen intették le, amivel a wokingiak visszavették a verseny második feléről eltűnő, majd nullázó Ferraritól a harmadik helyet a konstruktőri bajnokságban. Mögöttük még Gasly, Alonso és a két Aston Martin-os, Vettel és Stroll szerzett még pontot.

A jövő hétvégén a Stájer Nagydíjjal folytatódik a szezon, a Red Bull Ringen pedig egymás után két nagydíjhétvégét is rendeznek.

A Francia Nagydíj végeredménye:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8516599486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása