F1: Kenterbe veri Verstappen a mezőnyt az időmérő előtt
Formula–1 2021: Francia Nagydíj – 3. szabadedzés

Bődületes fölénnyel zárta az élen a Formula–1-es Francia Nagydíj harmadik szabadedzését Max Verstappen, aki több mint 7 tizedmásodpercet vert Valtteri Bottasra. Lewis Hamilton eközben csak ötödik lett.

si202106180439_news.jpg

A második szabadedzéshez hasonlóan a harmadik gyakorláson is zavartalanul körözhetett a mezőny, és ugyanúgy Nyikita Mazepintől láthattuk az egyetlen igazán nagy hibát. Kicsúszása során az orosz versenyző csúnyán leradírozta a friss lágy gumikat a Haas-Ferrarin.

Mindeközben nemcsak a pályán maradásért, hanem a századokért, tizedekért is küzdöttek a pályán a versenyzők. Az első csörte után Max Verstappen állt az élre, de mindössze 9 ezreddel volt gyorsabb, mint az első edzésen legjobb időt autózó Valtteri Bottas. Rövidesen a holland magasabbra helyezte a lécet, ám ezt a körét elvették pályaelhagyás miatt.

Újra próbálkoztak azonban a versenyzők az utolsó percekben, Verstappen pedig valósággal űridőt rakott össze. Kereken 1:31.3-as idejének köszönhetően lényegében érinthetetlen maradt a Red Bull bajnoki éllovasa, aki a végén majdnem hét tizedmásodperccel előzte a mercedeses Bottast.

A harmadik helyre Carlos Sainz ért oda a Ferrarival, a negyedik pedig Sergio Pérez lett a másik Red Bull-lal, míg Lewis Hamilton csak az ötödik autózta. A világbajnoki címvédő mögött Norris, Alonso, Ocon, Gasly és Ricciardo az első tíz sorrendje.

Magyar idő szerint 15 órától rendezik az időmérő edzést, amit – kivételesen – a Dunán közvetítenek.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8216598462

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása