F1: Sokat várt erre a pillanatra a Mercedes

A bajnokcsapat brackley-i bázisán végre sikerült leszerelni a kereket Valtteri Bottas autójáról.

m268579_1.jpg

Potenciális győzelmi esélyt szalasztott el a bokszutcában a Mercedes a múlt hétvégi Monacói Nagydíjon, Valtteri Bottasnak ugyanis a második helyről kellett feladnia a versenyt, mivel a kiállása során egyszerűen nem tudták levenni a jobb első kereket az autójáról. Toto Wolff, az istálló főnöke azzal magyarázta a malőrt, hogy a finn ferdén állt be a garázs elé, ezért a szerelő ferdén „kapott rá” a kerékkulccsal a kerékanyára, így az arról ledarálta a fogakat.

Az elmúlt napokban több információ is terjedt a jobb első kerék sorsáról – többek között az, hogy a Ferrari segített annak leszerelésében –, de úgy fest, végül az első forgatókönyv igazolódott be. Csütörtök délután ugyanis jelezte a Mercedes, hogy eljött a pillanat – lekerül az ominózus abroncs Bottas W12-eséről.

A Motorsport.com kiszámolta: összesen 157020 másodpercet kellett várni erre a pillanatra, mivel arra még kedd délelőtt sor került, csak a brakcley-iek a közösségi médiában is némi fáziskésésbe kerültek. Ezzel szemben a Red Bull 1,82 másodperccel a csúcstartó a bokszkiállásoknál.

Fotó: Steve Etherington / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8316574088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Killary Fucking Clingon 2021.05.28. 15:19:03

hogyne Mr Wolf, minden bottas hibája, az is hogy a gyapotszedő 7 lett..

gigabursch 2021.05.28. 16:20:25

@Killary Fucking Clingon:
Ha Vettel nem hülye, akkor annyi se lett volna az állatkínzó küszöbmajom.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása