F1: Újra átvizsgálta Leclerc autóját a Ferrari – megvan az eredmény

Az újabb vizsgálatok alapján meggyőződése a Ferrarinak, hogy Charles Leclerc szombati balesete vezetett ahhoz a meghibásodáshoz, amely miatt a monacói nem tudott rajthoz állni a versenyen.

21-saturday-montecarlo.jpg

A Formula–1-es Monacói Nagydíj hétvégéje jórészt Charles Leclerc folytatódó hazai átkáról is szólt: a Ferrari versenyzője megnyerte az időmérőt, annak végén azonban az Uszodánál csúnyán összetörte az autóját – mint az a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálata során kiderült, nem szándékosan okozta a balesetet.

Sokáig kérdéses volt, hogy elfoglalhatja-e az első rajtkockát Leclerc, végül a Ferrari mindent rendben talált a sebességváltónál. Az öröm viszont nem tartott sokáig, a rajtrácsra kivezető körén ugyanis a monacói jelezte, hogy még mindig probléma van a Ferrarival – így számára még azt megelőzően véget ért a verseny, hogy az elkezdődött volna.

A leintést követően Mattia Binotto csapatfőnök arról beszélt, hogy a bal oldali kardántengely hibásodott meg, amit viszont nem ellenőriztek a viszonylag alaposnak mondott vizsgálat keretében. Hétfőn reggel újabb vizsgálatot folytattak Leclerc SF21-esén, melynek során – a Motorsport.com értesülései szerint – bebizonyosodott, hogy a műszaki probléma összefüggésben áll a balesettel, sőt kiderült, hogy a hajtókarcsapágy az, ami a monacói vesztét okozta.

A csapat adatai szerint az elem még megfelelően működött, amikor Leclerc elhagyta a bokszutcát, a gondok a 6-os kanyarnál jelentkeztek, vélhetően annak következtében, hogy a becsapódás ereje átterjedt az autó bal oldalára is. Mindenesetre a Ferrari felül fogja vizsgálni folyamatait, és ahol lehet, fejleszteni is fogja azokat, hogy a jövőben nagyobb hatékonysággal derítsék fel a hasonló problémákat.

Az már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy nem a sebességváltó romlott el, vagyis nem kockáztatott azzal a Ferrari, hogy nem vállalta be az automatikusan öthelyes rajthelyes büntetést maga után vonó váltócserét.

Fotó: Mark Sutton / Motorsport Images (Pirelli F1 Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7916570876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása