F1: Kettős Ferrari-elsőség a második edzésen
Formula–1 2021: Monacói Nagydíj – 2. szabadedzés

Hazai közönsége előtt élre állt Charles Leclerc, sőt mindkét autójával lenyomta a mezőnyt a Ferrari a Formula–1-es Monacói Nagydíj második szabadedzésén. Mick Schumacher koccanása után pedig piros zászlóval intették le a gyakorlást.

f1_2021_monaco_csutortok_leclerc.jpg

Ennyire erős formát még nem mutatott idén a Ferrari, mint a monacói hétvége csütörtöki napján. Már délelőtt is meg-megvillant a csapat Carlos Sainz Jr.-ral, a második edzésen azonban a két piros autó végzett az élen Charles Leclerc vezetésével, pedig a monacói számára nem indult jól a nap a korábbi váltóhibával. Leclerc 1:11.684-gyel autózta a legjobb időt, Sainz valamivel több mint egy tizedmásodperccel maradt el tőle.

Való igaz, az utolsó percekben elmaradtak az utolsó próbálkozások, Mick Schumacher ugyanis a falnak vágta a Haast, és a hétszeres világbajnok fia a Massanet-ból már nem jutott el a depóig – az alagút kijáratánál kénytelen volt félrehúzódni a szervizútra. Az eset miatt idő előtt ért véget a gyakorlás. Schumacher incidensét leszámítva egyszer kellett csupán meglengetni a sárga zászlókat: Nicholas Latifi nézte el egy kicsit a rajzot a régi Loews-kanyarban, kicsit túlcsúszott a 750. versenyhétvégéjére készülő Williamsszel.

Leclerc és Sainz kettősét nagyjából négytizedes lemaradással követte a Lewis Hamilton, Max Verstappen, Valtteri Bottas trió, a megszokott élmenők között azonban csak ezredekben, századokban mérhető a különbség. Mögöttük Lando Norris (McLaren), Pierre Gasly (AlphaTauri), az első edzést még az élen záró Sergio Pérez (Red Bull), Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo) és Sebastian Vettel (Aston Martin) zártak még az első tíz között.

Pénteken szünnap lesz a Formula–1-ben – a királykategória előszobájának számító F2-ben azonban nem –, a mezőny legközelebb szombaton gördül pályára. A harmadik szabadedzést 12 órától tartják, amit 15:00-ás kezdéssel követ a kvalifikáció. Valamennyi eseményt az M4 Sporton követhetünk.

A második szabadedzés végeredménye:

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9916567158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása