F2-F3: Lőttek Nannini szuperprogramjának

A korábbi tervekkel ellentétben mégsem fut idén dupla programot a Formula–2-ben és a Formula–3-ban Alessandro Nannini egykori F1-es pilóta unokaöccse.

3_hwa_racelab_f3_barcelona_2021.jpg

Nem sokáig mondhatta el magáról Matteo Nannini, hogy tele van írva a naptára 2021-re – mint ismeretes, úgy tűnt, az olasz pilóta lesz az első, aki kihasználja azt a kiskaput, amit a Formula–2-es és Formula–3-as hétvégék különválasztása adott. Keddi bejelentésében azonban a HWA közölte, hogy Matteo Nannini a továbbiakban csak az F3-ban versenyez. A 17 éves versenyző közösségi oldalán némi magyarázatot is csatolt a száraz tényekhez. „Előre nem látható körülmények miatt főszponzorom, a Celli Spa úgy döntött, a folytatásban nem támogatja a kettős programomat” – írta az olasz, aki az idei F3-as nyitányon már dobogón is végzett.

Ezzel párhuzamosan az is kiderült, hogy a következő két hétvégén – Monacóban és Bakuban – Jack Aitken váltja Nanninit a csapat másik olasz versenyzője, Alessio Deledda oldalán. „Meglepődtem, ugyanakkor megtiszteltetve is éreztem magam, amikor a HWA felkért arra, hogy támogassam a csapatot. Ráadásul ezek a kedvenc pályáim, így valóban öröm számomra. A múltból pedig már ismerem a HWA csapatát, hiszen versenyeztünk már egymás ellen. Várom már a Formula–2-es visszatérésemet és a HWA-val való közös munkát” – idézte Aitken szavait a német alakulat.

2_hwa_racelab_formula2_aitken_jack_affalterbach.jpeg

A brit-koreai versenyző komoly tapasztalattal bír, 2018 és 2020 között 67 versenyen indult az F2-ben, négyszer nyert is. A Williams tartalékversenyzőjeként ráadásul már Formula–1-es futamon is részt vett: a tavalyi Szahíri Nagydíjon helyettesítette George Russellt, miközben honfitársa a Mercedesnél vette át – átmenetileg – Lewis Hamilton helyét. Aitken az elmúlt két szezonban a Campos Racing színeiben versenyzett, de tavaly csak 14. lett az összetettben. Az idei évben – szakágat váltva – a GT World Challenge Europe-ban erősíti az Emil Frey Racing csapatát.

Fotó: Presse HWA

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8116565238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása