TCR EU: Erős hétvégét zárt Nagy, Bennanival nyert az Elantra
TCR Europe 2021: Slovakiaring – 2. futam

Szépen zárta Európa-kupás vendégszereplését Nagy Dániel a Zengő Motorsport Cuprájával, míg Mehdi Bennani regnáló bajnok létére szerezte első győzelmét a sorozatban, viszont az új Hyundai Elantrával.

2021-2021_slovakiaring_race_2---2021_tcr_europe_slovakiaring_race_2_250_mehdi_bennani_26.jpg

A magyar rajongók kétségkívül izgatottan, bizakodva várták a TCR Európa-kupa második slovakiaringi versenyét, Nagy Dániel szombati dobogója után nem is alaptanul. Ezúttal a hatodik helyről vághatott neki a 11 körös távnak a Zengő Motorsporthoz visszatérő magyar pilóta, az élről pedig Mehdi Bennani várta a lámpák kialvását – pozícióját meg is őrizte a végéig. Pedig nem volt könnyű dolga a marokkóinak, mert egy rövid biztonsági autós fázis után Mikel Azconát kellett feltartóztatnia, aki óriásléptekben zárkózott fel a kilencedik rajtkockából indulva.

Csakhogy a Zengő Motorsport világkupás versenyzője nem talált fogást a marokkóin, aki annak ellenére, hogy a tavalyi év bajnoka, először állhatott a dobogó tetejére a szériában. De nemcsak Bennani, hanem az új Hyundai Elantra N TCR is első sprintfutam-győzelmét szerezte, ami mindenképpen jó hír, legalábbis abból a szempontból, hogy a június elején kezdődő WTCR-szezonban Michelisz Norberték is már a dél-koreaiak új modelljével fognak indulni.

Azconának így be kellett érnie a második hellyel, miután az első futamon ellentmondást nem tűrően győzött a Volcano Motorsport színeiben, harmadikként pedig Néstor Girolami testvérét, Franco Girolamit intették le. Az argentint végig szorosan üldözte a dobogó alsó fokáért Klim Gavrilov és Nagy, ám előzésre egyiküknek sem adódott lehetősége, így ők is maradtak a rajt utáni sorrendben, amit nagyban befolyásolt, hogy Felice Jelmini – többek között – az első métereken is lecsúszott a pályáról a 2-es kanyarnál. Végül alig néhány pontot szerzett a Sébastien Loeb Racing olasz pilótája, noha csapattársa, Bennani mellől, a második helyről indult.

A TCR Európa-kupa három hét múlva folytatódik a Paul Ricard-on, ám ennél fontosabb kérdés, mit hoz a jövő Nagy és a Zengő Motorsport számára. Szerződésük ugyanis erre az egy fordulóra szólt, amit sikerrel és 60 ponttal zártak, de már a korábbi kommunikációból is egyértelmű volt, hogy csak a sorozat egyes fordulóin állhatnak majd rajthoz – valaminek azonban lennie kell abban a bizonyos cilinderben.

A második futam végeredménye:

tcr_eu_2021_barcelona_2_futam.jpg

Fotó: TCR Europe Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7716527480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása