BRAKING NEWS MOTORSPORT

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F3: Duplázott a Prema, norvég siker Barcelonában

Formula–3 2021: Barcelona – Főfutam

2021. május 09. - KovatsOliver

Rajt-cél sikert aratott a Formula–3-asok barcelonai főversenyén Dennis Hauger, aki a leggyorsabb kört is megfutva átvette a vezetést a bajnoki pontversenyben.

01_dennis_hauger_prema_racing_c_formula_motorsport_limtied_1.JPG 

Annak ellenére, hogy látszólag nem fogott jó rajtot, határozott védekezésének köszönhetően azonban megőrizte első helyét Dennis Hauger, aki a szombati második futamon egy buta hibával dobta el magától a győzelmet. Így a rajt vesztese nem a premás, hanem Jack Doohan lett, aki mellett az első kanyarkombinációban Victor Martins és Matteo Nannini is elment. Nem sokkal később az Alpine akadémistája is pozíciót bukott, ugyanis leszélesítette az utolsó kanyart, ezzel magára húzta Doohant is, az ausztrál azonban egészen a 9. körig nem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel.

Nagyobb csaták amúgy a hátsó traktusban voltak jellemzőek, ezek áldozatául esett Tóth László csapattársa, Lorenzo Colombo, valamint Kaylen Frederick is, egy-egy defekttel kellett a boxba döcögniük. Valamivel féltáv után viszont folytatódott Doohan hajtóvadászata, a Tridenttel ugyanis felzárkózott a második helyre, miután fogást talált az F2-ben és F3-ban idén összesen 45 versenyt teljesítő Nanninin is.

Eközben az élen Hauger kényelmes, bő 3,5 másodperces előnyt épített ki, így Doohan és Nannini érdemben már nem tudták megszorongatni a norvég pilótát, aki első győzelmét aratta a Formula–3-ban, a leggyorsabb körrel pedig 25 helyett 27 pontot szerzett. Martins annyira nem tudott beleszólni a verseny második felében a dobogóért zajló csatában, hogy az utolsó körökben még a második futamon győzedelmeskedő Olli Caldwell is elhúzott mellette a DRS segítségével.

A mezőny egyetlen magyarjaként, szombati 27. és 23. pozíciói után Tóth a 26. lett a hétvége utolsó futamán. Legközelebb június végén rendeznek újra Formula–3-as futamot, a Francia Nagydíjra kíséri el a mezőny a királykategóriát.

A főfutam végeredménye:

f3-2021-barcelona-harmadik_futam.jpg

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8516527052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása