BRAKING NEWS MOTORSPORT

BRAKING NEWS MOTORSPORT

Tapasztalt ifjonccal és új szakágban erősít a Korda Racing

2021. május 07. - KovatsOliver

19 évesen a csapat legidősebb tagjaként érkezik a Korda Racinghez az elmúlt években több szakágban is komoly tapasztalatokat szerző Benyó Máté, akinek segítésével a csapat és a Ritmus ASE „nagy mérföldkő” előtt áll.

kr_21_rx_szezonelo_003.jpg

Mint az pénteki, a Braking News Motorsportnak eljuttatott közleményéből kiderült, újabb szakággal bővül a Korda Racing portfóliója: a ralisport, a motoros enduro és a motokrossz mellett már a ralikrosszban is érintett lesz a magyar csapat.

Eredetileg egy sajtótájékoztatón mutatkoztak volna be a Korda Racing versenyzői, az esemény azonban sajnálatos módon elmaradt a koronavírus-járvány miatt továbbra is érvényben lévő szabályok miatt. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy csatlakozik a csapathoz Benyó Máté, aki fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik. Még csak 19 éves, korábban versenyzett már a Swift Cup Europe-ban is, majd off-roadra váltva két országos bajnoki címet szerzett a Mazda MX-5-kupában, tavaly pedig az országos ralikrosszbajnokságban is megvetette a lábát.

„Az idei évben nagyon erős mezőny jött össze a Supercarban, ennek ellenére bizakodva tekintek a bajnokság elé és szeretnék stabilan döntős pozíciókban végezni és okos versenyzéssel minél előrébb lenni az év végi ponttáblázaton! Nagyon hálás vagyok a Korda Racingnek és a Ritmus ASE-nek ezért a lehetőségért, igyekszem minden versenyen kihozni magamból a maximumot” – fogalmazott Benyó Máté, akinek amellett, hogy a hétvégén a Kakucsringen kezdődik a szezon, a napokban egy másfajta megmérettetésen is helyt kellett állnia, mivel ezen a héten ő is érintett volt az érettségi vizsgákban.

A hét első "versenye" hamarosan véget ér számomra! ��� Azután pedig szinte egyből jön a másik verseny! ���️ Szerintem...

Közzétette: Benyó Máté – 2021. május 5., szerda

Benyó az idei évben a Nyirád Motorsport Centrum Škoda Fabiájával versenyezhet – első és eddigi egyetlen közös versenyükön egy második helyet hoztak össze. Mellette másik két ifjonc, Korda Zsófia és Várkonyi Bence alkotja a Korda Racing hármasát, ők Suzuki Swifttel fognak indulni a Hankook Racer Cup RX-ben, mely a télen újra profilt váltott és a Zengő Motorsporttal együttműködve fiatal tehetségek felfedezésére összpontosít a továbbiakban.

Korda Zsófia esetében pedig nem a véletlen műve a névazonosság, hiszen a csapattulajdonos lánya, aki a csapathoz érkező Benyó segítségével készülhetett fel első versenyszezonjára. Vele kapcsolatban Korda Erik úgy fogalmazott: „Szerintem ennyire még az én első versenyem előtt sem izgultam, mint most! Hihetetlen, hogy a lányom első versenyére készülünk!” – kezdte, majd hozzátette: A Ritmus ASE-vel közösen döntöttünk úgy, hogy gyermekeink mellett segítséget nyújtunk Benyó Máténak, hogy egy teljes szezont teljesíthessen a Supercar kategóriában. Nem lesz könnyű dolgunk, de tudjuk, hogy Máté nagyon gyors, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy a dobogós helyekért fog tudni harcolni.”

kr_21_rx_szezonelo_021.jpg

A bejelentés kapcsán Várkonyi Szabolcs megjegyezte: nagy mérföldkő előtt áll a Ritmus ASE és a Korda Racing. „Közel 30 év raliban eltöltött idő után megvetjük a lábunkat a hazai ralikrosszbajnokságban is, ahol az ifjú tehetségek támogatása a cél” – folytatta. – „Erikkel közösen Benyó Máté mellett tettük le a voksunk, aki az érettségije után rögtön egy Škoda Fabia Supercarral kell, hogy megbirkózzon, de hiszünk benne, hogy komoly eredményekre lesz képes. Nem kevésbé várom a fiam, Várkonyi Bence első lépéseit az autósport világában, ahol többek között Korda Erik lányával is fel kell vennie a kesztyűt, izgatottan várjuk, milyen lesz az első versenyük!”

Fotó: Korda Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4116525678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása