F1: Bottasé az első edzés, Verstappen Hamilton előtt kezdett
Formula–1 2021: Spanyol Nagydíj – 1. szabadedzés

Minimálisak voltak a különbségek az élmenők között a Formula–1-es Spanyol Nagydíj első szabadedzésén – a piros zászlók is előkerültek a barcelonai nyitányon.

bottas-2021-barcelona-fp1.jpg

Kimi Räikkönen és George Russell nélkül gördült pályára a Formula–1 mezőnye Spanyolországban, az Alfa Romeónál ugyanis Robert Kubica, a Williamsnél pedig Roy Nissany ült be az első 60 percre. A sárga zászlók már az első percekben lendültek, Nyikita Mazepin ugyanis a kavicságyba csúszott a Haas-Ferrarival, miután az oroszt még viszonylag alacsony tempónál is megtréfálta a 7-8-as kanyarkombináció.

A későbbiekben más szempontból okozott gondokat a pálya ezen része egyes versenyzőknek, többek között Max Verstappen és Sebastian Vettel autója is megsérült – mind a Red Bull, mind pedig az Aston Martin első szárnyáról levált egy darab a magasított kerékvető hatására, így a hollandnak például kellett tennie egy rövidebb kitérőt a boxutcába.

Fernando Alonso és Vettel nevét is olvashattuk az eredménylista élén, előbbi viszont a lágy gumikon futotta legjobbját – végül csak 15. lett az Alpine-nal a kétszeres világbajnok. A körözést egy piros zászló szakasz törte meg 20 perccel a vége előtt: Kubica az átalakította 10-es kanyarnál tette a sóderágyba Räikkönen autóját, és onnan – Mazepin esetével szemben – már nem tudott kikecmeregni az egyszeres nagydíjgyőztes lengyel.

Kevesebb mint 10 perce maradt a mezőnynek a zöld zászlók meglengetésekor, ami miatt több esetben is problémát okozott a forgalom, kiváltképpen a pálya utolsó szakaszán. A legmelegebb helyzet Valtteri Bottas és Carlos Sainz között alakult ki, hajszálon múlt ugyanis, hogy a Mercedes finnje ne szaladjon bele hátulról a Ferrariba a sikánnál, de ugyanezen a ponton Sergio Pérez is heves gesztikulációkkal adta Daniel Ricciardo tudtára nemtetszését.

Ezt megelőzően viszont a napokban idő előtti menesztésével hírbe hozott Bottas még átvette a vezetést, 1:18.504-es körével azonban alig több mint három századmásodpercet vert Verstappenre, a harmadik legjobb időt pedig a bajnoki éllovas Lewis Hamilton autózta – a brit lemaradása már valamivel több mint egy tizedmásodperc volt. A megszokott vezető hármasfogat mögött Lando Norris volt a legjobb ezúttal is, negyedik lett a McLarennel, megelőzve a Ferrari párosát, mely Charles Leclerc, Sainz sorrendben végzett.

Egyre biztatóbban fest eközben az Aston Martin helyzete, mivel Sebastian Vettel a nyolcadik helyen, Pierre Gasly (AlphaTauri) mögött zárt, míg Lance Stroll a tizedik helyen követte egykori csapattársát, Pérezt. Ami a beugrókat illeti, Nissany a 17. lett, közel fél másodpercet kapva Nicholas Latifitől, a sóderágyba csúszó Kubicánál pedig több mint két másodperccel autózott gyorsabb kört Antonio Giovinazzi.

A pénteki program a Formula–3-asok időmérő edzésével folytatódik – Tóth László részvételével –, majd 15:00-tól rendezik meg az F1-esek második szabadedzését. Mindkét eseményt élőben közvetíti az M4 Sport.

Az első szabadedzés végeredménye:

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr116525418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása