Hétvégén rajtol a Formula–3, debütál Tóth László

A tapasztalatszerzés lesz Tóth László legfőbb célja Formula–3-as bemutatkozásakor, a magyar versenyző már a múlt héten elutazott Spanyolországba.

bar_f3_dl-5372.jpg

A hétvégi Spanyol Nagydíj elrajtol a Formula–3-as bajnokság 2021-es szezonja, ami a mi szempontunkból azért lesz különleges, mert Tóth László személyében 2012 óta először lesz magyar vonatkozása a mezőnynek. Annak idején Kiss Pál Tamás sprintfutamos győzelemig jutott, Tóth pedig a Campos Racinggel vág neki a Formula–1 kisebbik előszobájának, mellyel 1+1 évre szóló szerződést írt alá.

Értékes adatokkal gazdagodott Tóth László mind a barcelonai, mind pedig a Red Bull Ring-i kétnapos kollektív teszt során, ettől függetlenül a cél a tapasztalatszerzés lesz az év első hétvégéjén.

„Természetesen mindenki örülne egy jó eredménynek, de a fő célt most nem bizonyos helyezések elérése jelenti, hanem az, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsek versenykörülmények között is, és a lehető legtöbbet tanuljam meg a Formula–3-as autóról” – nyilatkozta Tóth a médiacsapata által oldalunknak eljuttatott sajtóközleményben. A 20 éves versenyző már a múlt héten Spanyolország felé vette az irányt, a versenyhétvége előtte ugyanis néhány napot csapata alzirai főhadiszállásán töltött.

bar_f3_dl-9422.jpg

Hasonlóan a Formula–2-höz, az idei évtől a Formula–3-as versenyhétvégék lebonyolítása is eltér az eddigiektől, vagyis két sprint- és egy főfutam vár a 30 fős mezőnyre, melynek többek között Charles Leclerc öccse, Arthur, valamint Ralf Schumacher fia, David is tagja. A második sprintversenyt felvételről adja (szombaton 22:30-tól), viszont az első és a harmadik futamot élőben közvetíti az M4 Sport, akárcsak a pénteki időmérő edzést.

A barcelonai F3-as hétvége programja:

május 7., péntek

  • 10:05-10:50: Szabadedzés
  • 13:35-14:05: Időmérő edzés

május 8., szombat

  • 10:35-11:20: Első sprintfutam (22 kör / 40 perc)
  • 16:45-17:30: Második sprintfutam (22 kör / 40 perc)

május 9., vasárnap

  • 12:05-12:50: Főfutam (22 kör / 40 perc)

Fotó: Dutch Photo Agency

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6516524086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása