Színt vallott Alonso: az F1-ben sokkal nehezebb

A Formula–1-be idén visszatérő Fernando Alonso elmondása szerint a királykategóriában sokkal nehezebb improvizálni, mint az IndyCarban vagy a WEC-ben. A kétszeres világbajnok reméli, hogy az elmúlt években tanultakat a mostani szezonban kamatoztathatja.

0f7b-2da9-d5a4-4aa283023c35_b542904a2045b3af1ea9b3908422f8b01e5adc5c.jpg

Két év kihagyás után, az Alpine-nal tért vissza a Formula–1-be Fernando Alonso. Távollétében a spanyol versenyző kétszer is megnyerte a Le Mans-i 24 órást, emellett az Indianapolis 500-on és a Dakar-ralin is szerencsét próbált. Amellett, hogy a Tripla Koronát tűzte ki célul, Alonso kitérője során sokkal komplexebb versenyzővé szeretett volna válni. Úgy érzi, az elmúlt években szerzett tapasztalatainak a száguldó cirkuszban is hasznát veheti.

„Sok mindent más, az F1-től távoli tapasztalatokból is meg lehet tanulni” – kezdte a Motorsport.com-nak Alonso, majd hozzátette: „A Formula–1 ugyanis egy nagyon zárt környezet, ugyanazt csinálod újra és újra minden második héten, ugyanaz a rutin is. A vezetés stílusod is ugyanolyan marad az évek folyamán, legfeljebb a csapatod instrukcióit követed. Hiszen nemcsak az autót, hanem a vezetési stílusodat is optimalizálják, megmondják, mit csinálj.”

6991-6614-11f6-465c8e45a96b_57b21c96be9deb91b6b15dc65d730c7ad93a77fe.jpg

Az idén 40 éves Alonso példaként felhozta a gumi- és energiaspórolást, aláhúzva, hogy „minden kontrollálva van, sok mindenben egyszerűen nem tudsz improvizálni egy Formula–1-es hétvégén”. Többek között arra is kitért, hogy milyen új készségeket sajátított el, ahogyan olyan hullámvölgyeket is átélt, mint a 2019-es Indy 500-on elszenvedett kudarc, amikor jórészt a McLaren felkészületlenségéből fakadóan még csak kvalifikálnia sem sikerült a versenyre.

„Az endurance-versenyzésben magadat kell adnod, sokkal inkább, mint bármilyen más versenyautóban. Minden egyes körben, de mindig máshol és máskor kerülsz forgalomba. Akárhányszor autóba ülsz, azt meg kell osztanod a csapattársaiddal. Sokkal több is a csapatmunka az endurance-ban, mint a Formula–1-ben, sok mindent megtanulhatsz és így más megközelítéssel állsz neki jövőbeni kalandjaidnak a motorsportban” – magyarázta az F1 kétszeres világbajnoka.

2019wk43658p_2.jpg

„Ugyanez a helyzet az IndyCarban: úgy gondolom, részletesség szempontjából az Indy 500-on sokkal magasabb szintet kell megütni, mint bármelyik Formula–1-es versenyen, beállítások és felkészülés tekintetében” – folytatta a spanyol. – „Az autók ugyanazok, ezért minden apró részlet befolyással lehet a vezetési stílusodra, a teljesítményre és az előzési lehetőségekre. Számolni kell olyan dolgokkal, amik adott esetben a következő két-három körben következnek be.”

„Számos olyan tanulság van, amit különböző kategóriákban lehet megtapasztalni. Ezek remélhetőleg a Formula–1-ben is alkalmazhatóak, és azt is, hogy én tudom majd alkalmazni a jövőben” – zárta gondolatait Alonso.

Fotó: XPB / James Moy Photography (Alpine F1 Team Media), Walt Kuhn / McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7516516720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása