Formula–E: Újonca rajt-cél sikerével nyert idén először a BMW
Formula–E 2020/2021: Valencia ePrix – 2. futam

Egy pillanatig nem adta ki a kezéből az első helyet Jake Dennis a Valencia ePrix második futamán – így első pole-ja után az első győzelmét is megszerezte a BMW újonca. Ismételten bekavart egy büntetés a dobogósok névsorába.

p90419293_highres_valencia-esp-22nd-ap.jpg

Jake Dennis révén egy újonc indulhatott az élről a Formula–E-sek második valenciai versenyén. Ezúttal már száraz körülmények fogadták a mezőnyt, ennek megfelelően a rajt is tisztábbra sikerült, maradt a BMW pilótája az élen. A következő körökben Alex Lynn folyamatosan próbált Dennis nyomában maradni, előzésre viszont egyszer sem szánta el magát. A verseny első harmadában, egészen az első támadó mód felvételéig egymás mögött vonatoztak a versenyzők, vélhetően a szombatihoz hasonló kálvária elkerülése végett.

Végül Lynn a második helyet is elveszítette, miután Norman Nato a sóderágyba pöckölte a Mahindra britjét. A kisebb hiba a franciának később a dobogójába került, mert hiába intették le másodikként, ötmásodperces büntetése miatt az 5. helyre csúszott vissza. Dennis mindenesetre kontrollált versenyzéssel első győzelméig menetelt, ami messze a BMW legjobb szezonbéli eredménye, noha a brit újonc első világbajnoki pontjait ezen a hétvégén meg a Formula–E-ben.

Dennis mellé André Lotterer (Porsche) és Lynn állhatott fel a dobogóra – előbbi szintén idei első egységeit gyűjtötte –, Oliver Rowlandet (Nissan e.dams) és Natót megelőzve. René Rast (Audi), Jean-Éric Vergne (DS Techeetah), Oliver Turvey (NIO 333), Edoardo Mortara (Venturi) és Lucas di Grassi (Audi) zártak még a pontszerzők között. Sem a Mercedesek, sem pedig a Jaguarok nem szereztek pontot.

Azzal, hogy ismét feje tetejére állt a mezőny, a bajnokság is szorosabbá vált, de a kettős nullázás ellenére maradtak a Mercedes versenyzői a lista élén: Nyck de Vries továbbra is 9 egységgel előzi a Sébastien Buemivel koccanó, így kieső csapattársát, Stoffel Vandoorne-t, őket Sam Bird követi a Jaguarral. Két hét múlva Monacóban folytatódik a bajnokság, de csak egyetlen futamot tartanak majd a hercegségben.

A második futam végeredménye:

formula-e_2021_valencia_r2.jpg

Fotó: Andreas Beil / BMW Motorsport Press

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2116512454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása