Véglegesítették a Formula–E versenynaptárát

Amennyiben a koronavírus-járvány nem szól közbe a folytatásban, minden eddiginél hosszabb szezont futhat idén a Formula–E, legalábbis a versenyek számát tekintve.

1-eps704_111052_ony3618.jpg

A járványügyi korlátozások miatti kompromisszumok alaposan behatárolták a Formula–E elmúlt egy évét, amit az is jól mutat, hogy az idei versenynaptár első hét állomását is versenyről versenyre jelentették be. A hétvégi Valencia ePrix előtt azonban nyilvánosságra hozták a (2020/)2021-es versenynaptárat teljes egészében, ami – jelen állás szerint – összesen 15 versenyt vetít előre a Formula–E mezőnyének.

Ugyanakkor az tisztán látszik, hogy ez jórészt a duplafutamos fordulóknak köszönhető, ezalól egyedül a monacói hétvége képez csak kivételt: a szűk utcai pályán – az eddigiek mintájára – csak egy versenyt rendeznek. A legjelentősebb változás a bajnokság mexikói fordulóját érinti: mivelhogy a mexikóvárosi Autódromo Hermanos Rodríguez továbbra is Covid-kórházként üzemel, Pueblában rendezik azt, június második felében.

Az új mexikói helyszínt New York és London követi a naptárban, majd a németországi Berlinben zárul az idény – hasonlóan a tavalyi évhez –, de ezúttal hat helyett szintén „csak” két versennyel. A bajnokság csütörtöki közleménye hozzáteszi, hogy állandóan figyelik a koronavírus-helyzetet, ennek megfelelően a kommunikáció is folyamatos a csapatok, a gyártók, a partnerek, a közvetítők és a rendező városok között. Minden további változás az esetleges utazási korlátozások függvénye, az viszont már biztos, hogy Kínába, Chilébe és Dél-Koreába legkorábban a következő évi szezonban tér vissza a Formula–E, a szervezők reményei szerint nézőkkel.

Fotó: Andy Hone / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8316510246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása