BRAKING NEWS MOTORSPORT

BRAKING NEWS MOTORSPORT

F1: Káoszfutamon tört meg Verstappen olaszországi átka

Formula–1 2021: Emilia-romagnai Nagydíj – Futam

2021. április 18. - Braking News Motorsport

Max Verstappen nyerte az esős pályán induló, majd száradó körülmények között folytatódó Formula–1-es Emilia-romagnai Nagydíjat. Amíg a holland remek rajtja révén uralta a káoszfutamot, Lewis Hamilton a kavicságyat is megjárta – ám a hétszeres világbajnok így is második lett, ráadásul vezető pozícióját is megőrizte a tabellán.

si202104180330_news.jpg

  • A Red Bull pilótájának ez az idei első, pályafutása során pedig a 11. futamgyőzelme.
  • Verstappen mögött a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) zárt másodikként, míg a dobogó harmadik fokára az ugyancsak brit Lando Norris, a McLaren versenyzője állhatott fel.

A félig nedves, félig száraz pályán a harmadik helyről induló Verstappen valamivel jobban kapta el a rajtot, mint az előle startoló csapattársa, Sergio Pérez, valamint a pole pozíciót elfoglaló Hamilton. Verstappen az első kanyarban agresszívan meg is előzte a brit címvédőt, akinek a versenyautója a küzdelemben kicsit megsérült. A biztonsági autónak már az első körben a pályára kellett hajtania Nicholas Latifi (Williams) balesete miatt, és a mezőny csak a 6. kör végén folytathatta szabadon a versenyzést.

Az újraindításnál Verstappen, Hamilton, Charles Leclerc (Ferrari) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, Pérez a negyedik pozícióba csúszott vissza, ráadásul 10 másodperces időbüntetést is kapott, mert előzött, amikor még a pályán volt a Safety Car. Verstappen a 27. kör végén a boxba hajtott száraz aszfaltra alkalmas gumikért, Hamilton pedig egy körrel később szintén így tett. A címvédőnek nem sikerült visszajönnie holland riválisa elé, a különbség kettejük között 5,5 másodperc volt. Hamilton üldözőbe vette az élen álló Red Bull-pilótát, de az egyik lekörözésnél az aszfalt nedvesebb felületén megcsúszott és lassú tempóval ugyan, de a gumifalban állt meg.

Másodpercekkel később George Russell (Williams) és Valtteri Bottas (Mercedes) ütközött a célegyenes végén, a látványos baleset nyomán pedig rengeteg törmelék került a pályára. A takarítás idejére piros zászlóval félbeszakították a futamot, de ezt megelőzően Hamilton még be tudott hajtani a boxba, kereket és első vezetőszárnyat cseréltek az autóján, ugyanakkor visszaesett kilencediknek.

A verseny több mint húszperces kényszerszünet után, a 34. körtől kezdve folytatódhatott, az első három sorrendje Verstappen, Leclerc, Norris volt. A mezőnyt a boxutcából a biztonsági autó vezette fel, a gördülő rajtnál pedig Norris megelőzte Leclerc-t, miközben Verstappen megőrizte a vezető pozíciót. A hajrában Verstappen sikerét már semmi nem veszélyeztette, ezzel pedig véget vetett rossz olaszországi sorozatának. Pályafutása során ugyanis eddig még csak dobogóra sem állt, sőt tavaly mindhárom futamon kiesett, amit a dél-európai országban rendeztek.

A nagy felzárkózást bemutató Hamilton az utolsó körökben Norrisszal küzdött meg – sikeresen – a második helyért. Norris megismételte eddigi legjobb teljesítményét, és pályafutása második dobogós eredményét érte el az F1-ben.

A vb két hét múlva, Portugáliában folytatódik.

Az Emilia-romagnai Nagydíj végeredménye:

Az egyéni világbajnoki pontverseny állása (top 10):

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Forrás: Braking News Motorsport, MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5216505216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása