Formula–E: Eddig pontot sem szereztek, most az első sorban vannak
Formula–E 2020/2021: Róma ePrix – 2. időmérő edzés

Az esős körülményeknek köszönhetően meglepő kimenetellel zárult a Formula–E második római időmérő edzése: két újonc volt a legjobb, míg tegnapi győzelme után Jean-Éric Vergne csak a 21. helyről indulhat.

1-eps704_050650_fer1047.jpg

Szerencsére a szombati első szabadedzés végén történthez hasonló kalamajkát nem hozott a Formula–E harmadik szabad- és második időmérő edzés Rómában, a versenyzők dolgát viszont így is nagyban megnehezítette az eső. A rajtpróba közben történt tömegbaleset kapcsán viszont érdemes megjegyezni, hogy visszatérhetett a pályára Oliver Turvey, akit mint az eseménysorozat előidézőjét hat büntetőponttal sújtottak.

A reggeli órákban, szokatlanul korán rendezett harmadik gyakorláson egyedül Alex Lynn koccanása miatt kellett néhány pillanat erejéig meglengetni a sárga zászlókat, összességében fennakadásoktól mentes volt a háromnegyed óra, ami végül Nick Cassidy elsőségét hozta, mögötte a BMW-s Maximilian Günther, illetve a szombati pole pozíciót a Mercedesszel megszerző Stoffel Vandoorne végzett.

Jócskán okozott meglepetéseket a folytatásban az időjárás, a csúszós pályán ugyanis rendre két perc feletti köridők születtek. Ám az idő előrehaladtával sokat javultak a körülmények, amit jól mutat, hogy a Superpole-ba négyen az utolsó kvartettből jutottak tovább. Mondani sem kell, meglepő névsor állt össze a döntő szegmensre: Norman Nato, Cassidy, Günther, Alexander Sims, Pascal Wehrlein és Stoffel Vandoorne alkotta az első hat sorrendjét.

1-eps704_080456smg_7571.jpg

Eredetileg André Lotterer köre is elegendő lett volna a Superpole-ra, ennek ellenére a Porsche német pilótáját a rajtrács végére száműzték azzal, hogy elvették a körét, ugyanis, mint kiderült, a megengedettnél több energiát használt. Úgy tűnt, Wehrlein lehet a legesélyesebb a pole-ra, ehhez képest Cassidy több mint hat tizedmásodperccel javította meg az idejét, ezzel pályafutása első pole-ját szerezte az új-zélandi!

Cassidy remeklése óriási fordulatnak tekinthető annak tükrében, hogy – részben büntetésnek is köszönhetően – még csak pontot sem szerzett eddigi három versenyén, ugyanez elmondható Norman Natóról is, a francia a második helyre férkőzött be a Venturival. Wehrlein így a harmadik helyre került, mögötte Vandoorne, Günther és Sims sorrend alakult ki, míg az első tíz sorrendje Edoardo Mortarával, Oliver Rowlanddel, Nico Müllerrel és Sébastien Buemivel egészült ki.

Velük szemben a bajnokaspiránsok nem remekeltek: a listavezető Sam Bird a 11. időt autózta, míg a brit pilótát üldöző Robin Frijns, Nyck de Vries páros csak a 19., illetve a 18. rajtkockát sajátították ki maguknak. Szörnyen alakult az időmérő Jean-Éric Vergne számára is, az első futamot megnyerő kétszeres bajnok francia csak a 21. lett, Lotterer mellett Sérgio Sette Câmarát és Jake Dennist megelőzve, akik érdemben pályára sem gurulhattak műszaki hiba miatt.

Magyar idő szerint 13 órakor rajtol a Róma ePrix második felvonása, a 45 perces + 1 körös futamot az Eurosport 1 közvetíti élőben.

A második időmérő edzés végeredménye:

formula_e_2020-2021_roma_2_idomero.jpg

Fotó: Andrew Ferraro, Simon Galloway / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4516497226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása