Formula–E: Óriási csattanás után Vergne a győztes
Formula–E 2020/2021: Róma ePrix – 1. futam

Végig szoros versennyel szolgált a Róma ePrix első felvonása, a befutóban aztán drámai eseménysorozat döntött a győzelem és a dobogó sorsáról is. Az első hétvégén nullázó Jean-Éric Vergne nyert, Sam Bird pedig vezet az összetettben.

1-eps703_141358_j6i6083.jpg

Biztonsági autós rajttal vette kezdetét a Formula–E-sek szombati versenye Rómában, miután esős körülmények fogadták a mezőnyt a 45 perces + 1 körös viadal elején. Valamivel több mint 5 perc elteltével hajtott ki a boxutcába az elektromos Mini, Stoffel Vandoorne megőrizte az első helyet a zöld zászlók meglengetése után, de nagyon közel maradt a Mercedes pilótájához André Lotterer a Porschével.

A német azonban türelmetlen volt, a 7-es kanyarban össze is akadt Lotterer Vandoorne-nal, mindketten a falban, illetve a bukótérben kötöttek ki – előbbi a 7., utóbbi a 13. helyen tudta folytatni a versenyt. Ennek eredményeként a pole pozícióra szintén jó esélyekkel pályázó Oliver Rowland került az élre, Lucas di Grassival és Jean-Éric Vergne-nyel (DS Techeetah) a nyomában.

Di Grassit rögvest türelemre intette az Audi, a Nissan e.dams versenyzője ellen ugyanis energia-túlhasználás miatt vizsgálat indult, mi több, meg is kapta az áthajtásos büntetést, akárcsak a dragonos Sérgio Sette Câmara. Rowland azonnal a boxba hajtott, hogy letöltse büntetését, így a 7. körben újabb helycsere történt az élen, de Di Grassi sem dőlhetett hátra, mert Vergne az első adandó alkalommal támadásba lendült.

A francia végül némi kockázatot vállalva felvette a támadó üzemmódot, amivel az ötödik helyre csúszott vissza, annyira minimálisak voltak a különbségek. Egy körrel később Vergne példáját egyszerre követte Frijns, Nyck de Vries, valamint a két porschés. Mire Vergne „lekettyent”, Di Grassi aktiválta a támadó módot, a brazil viszont a harmadik helyre, Frijns mögé tért vissza.

Végül Di Grassi jól jött ki abból, hogy a riválisokhoz képest később szánta el magát erre a lépésre, mivel így szinte azonnal le tudta takarítani Frijnst a pályáról, így a korábbi bajnokkal együtt De Vries is megelőzte a Virgin hollandját. Ezzel párhuzamosan folytatódott a taktikázás, mert Vergne nem sokkal később másodjára is bevetette a támadó mód jelentette extra kW-okat, Di Grassi hasonlóképpen cselekedett a következő körben.

Pillanatokkal később a francia vissza is vette az első helyet De Vriestől, ám ebben Di Grassi nem tudta lemásolni a franciát, sőt nekiment hátulról a Mercedesnek. Az utolsó percekre az élmezőny valamennyi tagjánál lekapcsolt a támadó üzemmód, ezt kihasználva szoros csata bontakozott ki a győzelemért, főszerepben a Vergne-di Grassi duóval, De Vries és Sam Bird szintén felzárkózott rájuk.

Nyolc perccel a vége előtt Bird megelőzte De Vriest, majd a másik Jaguarral Mitch Evans és a másik Mercedesszel Stoffel Vandoorne is így tett. Ennél is fontosabb, hogy Di Grassi átvette a vezetést Vergne-től, de ezzel még korántsem dőlt el a meccs kettejük között.

Teljes pályás sárga zászlót rendeltek el, majd a biztonsági autót is pályára küldték, miután Di Grassi drasztikusan lelassult az Audival, és amikor kerülte volna ki a brazilt, az aszfaltváltozás hatására elveszítette az uralmát az autója felett, és a falnak csúszott Vandoorne, majd a hátuljával a másikba csapódott. A mögötte érkező De Vries is pórul járt: az ütközést ugyan sikerült elkerülnie Vandoorne-nal, nem sokkal később a holland is lelassult.

Így a Safety Car mögül indult, és a mögött is intették le az első római futamot, melynek végén az ötödik helyről indult Jean-Éric Vergne ünnepelhetett, aki azok után, hogy Szaúd-Arábiában nullázott, első győzelmét szerezte a tavalyi negyedik berlini verseny óta.

Vergne mögött a két Jaguart intették le, a második futamot pedig Sam Bird várhatja éllovasként. Evanst követve Frijns, Buemi, a mezőny végéről elképesztő felzárkózást bemutató René Rast (Audi), Wehrlein, Alex Lynn (Mahindra), Maximilian Günther (BMW-Andretti) és Nick Cassidy (Virgin) zártak még a pontszerzők között.

Vasárnap már reggel 7 órakor pályára gördül a mezőny, ekkor rendezik a harmadik szabadedzést, amit a második kvalifikáció követ 9 órától. A második versenyre pedig 13 órakor kerül sor, amit az Eurosport 1-en nézhetünk élőben.

Az első futam végeredménye:

formula_e_2020-2021_roma_1_futam.jpg

Fotó: Sam Bloxham / FIA Formula E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4716496772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása