F1: Jók az alapok a Williamsnél

Minden előzetes tervet sikerült megvalósítani a háromnapos bahreini teszt során és az azt megelőző hetekben a Williamsnél Jánvári Zsolt, a csapat rendszertechnikusa szerint.

williamsf1_40509_hires.jpg

A magyar szakember az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, reményei szerint jó alapot sikerült megteremteniük ahhoz, hogy az idei évre tervezett fejlesztéseket végrehajtsák – derült ki az MTI szemléjéből.

„A szezon előtti tesztelésen nekünk, mint az éjszakai műszak tagjainak, elsősorban az volt a feladatunk, hogy mindent előkészítsünk a nappal dolgozó csapattagok számára” – árulta el Jánvári, hozzátéve, hogy javarészt megbízhatósági teszteket végeztek el Bahreinben.

„Rengeteg hőmérsékletmérési feladatunk volt, a versenyautó különböző pontjaira összesen 164 szenzort szereltünk fel, aztán ezeket mindennap máshová kellett áthelyeznünk” – mondta a rendszertechnikus, hozzátéve, hogy számos más mérést is végeztek, így többek között a fékek kopását vagy a féknyomást is folyamatosan mérniük kellett. – „A mi feladatunk az is, hogy előzetesen mindent leteszteljünk az autón, amelyet állványra állítunk a garázsban, aztán beindítjuk, és a DRS-től a sebességváltáson vagy az üzemanyagpumpán át a hidraulikáig mindent egyesével leellenőrzünk” – tette hozzá a magyar szakember.

Jánvári kiemelte, a teszteken elért időeredmények egyik csapat esetében sem relevánsak, mert a körülmények teljesen mások, mint a versenyhétvégéken, valamint – ahogy fogalmazott – ott soha nem azt nézik, hogy mennyire gyors az autó.

Beszélt arról is, hogy a Magyarországon nevelkedett tesztversenyzővel, az izraeli Roy Nissanyval már volt alkalma néhány szót váltani, és reményét fejezte ki, hogy a 26 éves pilóta a jövőben nagyobb szerepet kap majd a Williamsnél. „Roy tehetséges, és a feladatát maximálisan ellátja, a csapatnál mindenki nagyon elégedett vele, ugyanakkor az ő munkája nagyon nehéz” – mondta.

A magyar szakember elárulta, Bahreinben is nagyon komolyan veszik a járványügyi előírásokat, a Formula–1-ben dolgozók mozgását mobiltelefonos applikációval követik, miközben mindenkit két-háromnaponta tesztelnek. A rekordot jelentő 23 futamból álló világbajnoki idény március 28-án rajtol Bahreinben.

Fotó: Williams Racing Media

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1216466898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása