WTCR: Kiderült, mit tervez utódjával Michelisz

Több évre számol felfedezettjével, Báldi Gergővel Michelisz Norbert és csapata, a M1RA. A WTCR-bajnok szerint a #nextMICHELISZ győztese könnyen a nyomdokaiba léphet.

02-norbert-michelisz-and-gergo-baldi-scaled.jpg 

A WTCR sajtóirodájának adott interjút a 2019-es túraautóvilágkupa-győztes, főként a tavalyi #nextMICHELISZ tehetségkutató volt a téma, melynek győztese Báldi Gergő lett. Az eredményről elmondta: „Nem mondanám, hogy meglepett, mert Gergő elég meggyőző volt, és nemcsak a virtuális Hyundai-jal, hanem akkor is, amikor lehetőséget kapott arra, hogy bizonyítson magának a Hungaroringen” – utalt a felmérés utolsó fázisára Michelisz, amikor is a döntősök egy kupás Suzuki Swift, majd a Hyundai i30 N TCR volánja mögött mutathatták meg, mire képesek.

Konkrétumokat továbbra sem árult el a magyar versenyző, de elmondása szerint több forgatókönyv is van Báldi Gergő idei versenyeztetésére, igyekeznek a létező legjobb lehetőséget biztosítani számára a M1RA-nál. Arra a kérdésre, hogy opció lehet-e egy szabadkártyás WTCR-szereplés a Hungaroringen, így felelt: „Abban a kérdésben, hogy mit fog történni Gergővel, sokkal inkább Bári Dávid [a M1RA csapatfőnöke – szerk.] az illetékes, de tudom, hogy hasonlóképpen gondolkodik róla, mint én. Ő is úgy véli, a lehető legjobb lehetőséget érdemli, azt is a lehető legjobb, elérhető szinten.”

03-gergo-baldi-scaled.jpg

Hozzátette, a költségvetésen is múlik, mi fér bele a M1RA a versenyzői múlttal már rendelkező Báldi Gergővel kapcsolatos tervei közé, de lehetősége lesz néhány nemzetközi versenyen is indulni. Joggal merül fel azonban a kérdés: mennyi ideje lesz bizonyítani Báldinak?

Terveink szerint évekig fogjuk őt támogatni. Ha már az első évében bizonyít, annyi lesz a feladatunk, hogy segítsünk finanszírozást találni neki a folytatáshoz. Semmi értelme nem lenne csak egy évet adni neki, nekem pedig az lesz a feladatom, hogy próbáljak neki támogatókat szerezni. Egy világkupa-győzelemmel az önéletrajzomban kötelességemnek érzem segíteni az olyan embereket, mint Gergő, hogy fejlődjenek és ezáltal lehetőségük legyen arra, hogy bizonyítsanak önmaguknak

– taglalta a #nextMICHELISZ-program lényegét a 36 éves magyar versenyző.

04-norbert-michelisz-scaled.jpg

Michelisz arról is beszélt, hogy sok hasonlóságot lát 15 évvel ezelőtti önmaga és Báldi között, a közös tulajdonságok között említett mérsékelt introvertáltságát, szorgalmát, továbbá azt, hogy ő is szeret a háttérbe húzódni. „Viszont amikor versenyzésről van szó, megváltozik az arckifejezése és a tekintete, ezekkel együtt pedig a teljes személyisége. Egy kicsit én is ilyen vagyok. Gergőben minden szükséges adottság megvan ahhoz, hogy nagyon sikeres autóversenyzővé váljon” – dicsérte felfedezettjét.

Hogy pontosan mit is takar a „nagyon sikeres autóversenyző”, arra szintén kitért Michelisz. Szerinte 3-4-5 éven belül nagyon jó pilóta lehet Báldiból, ha pedig a körülmények is klappolnak, akár a WTCR-ben is a nyomdokaiba léphet, ahhoz közeli szintet nyújtva, amit az utóbbi években láthattunk tőle.

Aztán saját maga helyzetét is elemezte Michelisz, akinek egyelőre nincs szerződése 2021-re, az utóbbi időkben viszont többször is célzott rá, hogy közel áll a Hyundai-jal való hosszabbításhoz. „A tavalyi szezon a túlélésről szólt a vírushelyzet miatt, az egész világnak nem volt könnyű megbirkóznia azzal, ami történik. Mi eléggé szerencsések voltunk, hiszen versenyezhettünk, azt csinálhattuk, amit imádunk. Üres lelátók előtt vezetni a Hungaroringen azonban nem volt az igazi” – tekintett vissza az előző idényre, ami számára pályafutása legrosszabb éve volt: 13. lett az összetettben.

Fotó: DPPI / FIA WTCR Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8016451976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása