Két magyar is indul idén az olasz F4-ben

Az olasz Formula–4-es sorozat mezőnyében 2021-ben már nemcsak egy, hanem rögtön két magyar ifjonc is rajthoz áll.

italian-f4-valint-bence-2.jpg

Baumgartner Zsolt 2004-es szereplése óta még Kiss Pál Tamás állt a legközelebb a Formula–1-hez, de még a ralikrossznak is hátat fordított néhány éve, így a közeljövőben hazánknak várhatóan nem lesz újabb F1-es pilótája. Az alsóbb kategóriákban viszont időről-időre felbukkan egy-egy magyar név, az olasz Formula–4-es bajnokságban idén két honfitársunk is rajthoz áll:

  • Válint Bence zsinórban második szezonját kezdi meg a Van Amersfoort Racinggel, melynél korábban olyan versenyzők fordultak meg, mint Max Verstappen, Charles Leclerc vagy Mick Schumacher,
  • Révész Leventét pedig az AKM Motorsport első igazolásaként jelentették be, az elmúlt években hazai mellett európai és globális gokartbajnokságokban is megfordult.

italian-f4-valint-bence.jpg

Második F4-es szezonját kezdi Válint Bence, idén már a német bajnokság egyes futamain is részt vesz.

A két 16 éves magyar ifjonc megjelenésével még korántsem teljes a mezőny, ami nem is csoda, hiszen a szezon csak május közepén rajtol a Paul Ricard-on, majd hét forduló után, Monzában ér véget október végén.

Tavaly 21. lett az összetettben, legjobb eredményét pedig épp az F1-es Olasz Nagydíjnak is otthont adó pályán érte el Válint, a hatodik helyen fejezte be az első futamot. Idén több német F4-es futamon is rajthoz áll.

A bemutatkozása előtt álló Révész Levente neve sokak ismerősen csenghet, nem véletlenül: a Kiss Norbival a kamion Európa-bajnokságon (ETRC) induló Révész Truck Racing Team csapatfőnökének, Révész Bálintnak a fiáról van szó.

italian-f4-revesz-levente.jpg

A Révész Truck Racing Team csapatfőnökének fia is bemutatkozik.

Az elmúlt években egy harmadik versenyző is megfordult az olasz F4-ben, Tóth László viszont tavaly már a Formula Renault Európa-kupában indult, az idei terveit azonban még nem hozta nyilvánosságra. A sorozat, ahol az előző szezonban versenyzett, az idei évtől a Regionális Formula Európa-bajnoksággal összeolvadva folytatja működését.

Fotó: ACI Sport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9116451494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása