F1: Nem lesznek nézők Azerbajdzsánban

A koronavírus-járvány miatt csak zárt kapuk mögött tudják megtartani az Azerbajdzsáni Nagydíjat a nyár elején. Közben hivatalossá vált, hogy Portugáliában rendezik az idei harmadik futamot.

bakusunday15-424044.jpg

A téli holtszezonban ugyan felmerült, hogy a felemás tendenciákat mutató koronavírus-helyzet miatt 2021-ben is elmaradhatnak az utcai versenyek az F1-ben, ennek egyelőre semmi nyoma nincs. Monacóban is megkezdték már az előkészületeket, pénteken pedig a bakui versenyszervezők is közleményt adtak ki. Ebből az derült ki, hogy lesz ugyan Azerbajdzsáni Nagydíj, de zárt kapuk mögött, a járványhelyzet miatt nem fogadnak nézőket – írja a Motorsport.com.

Tavaly még nézők nélkül sem tudtak megrendezni a bakui versenyt, idén erre június 4-6. között kerül sor. Ami még a 2020-as versenyre vásárolt belépőket illeti, érvényesek lesznek 2022-ben is – felár nélkül.

Az előszezoni teszteknek és a szezonnyitónak otthont adó szahíri szervezők épp a minap közölték, hogy elindult a jegyértékesítés a Bahreini Nagydíjra, ám a vásárlásnak feltétele a védettségigazolás. Két esetben számítanak védettnek az emberek: ha legalább két hete felgyógyultak a koronavírusból, vagy amennyiben legalább két hete megkapták a koronavírus elleni védőoltás második dózisát is. Viszont ennek ellenére szigorú szabályokat kell betartaniuk a helyszínre látogatóknak.

Pénteken fontos bejelentést tettek a 2021-es versenynaptárral kapcsolatban: a korábbi várakozásoknak megfeleleőn az F1 szervezői megerősítették, hogy május 2-án, az idény harmadik versenyeként megrendezik a Portugál Nagydíjat. Hogy ezt nézők előtt teszik-e, vagy sem, arról majd később, az akkor aktuális helyzet függvényében hoznak döntést.

Formula–1 2021-es versenynaptára:

  • március 28.: Bahreini Nagydíj, Szahír
  • április 18.: Emilia-romagnai Nagydíj, Imola
  • május 2.: Portugál Nagydíj, Portimao
  • május 9.: Spanyol Nagydíj, Barcelona
  • május 23.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo
  • június 6.: Azeri Nagydíj, Baku
  • június 13.: Kanadai Nagydíj, Montreal
  • június 27.: Francia Nagydíj, Le Castellet
  • július 4.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
  • július 18.: Brit Nagydíj, Silverstone
  • augusztus 1.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING
  • augusztus 29.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
  • szeptember 5.: Holland Nagydíj, Zandvoort
  • szeptember 12.: Olasz Nagydíj, Monza
  • szeptember 26.: Orosz Nagydíj, Szocsi
  • október 3.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr
  • október 10.: Japán Nagydíj, Szuzuka
  • október 24.: Egyesült Államok Nagydíja, Austin
  • október 31.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros
  • november 7.: São Pauló-i Nagydíj, Interlagos
  • november 21.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne
  • december 5.: Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda
  • december 12.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4116451048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása