Formula–E: Piros zászló után Bird a Jaguarral is győztes
Formula–E 2020/2021: Ad Diriyah ePrix – 2. futam

Baleset pénteken, győzelem szombaton: új csapat ide vagy oda, zsinórban hetedik szezonjában is futamot nyert Sam Bird. A DS Techeetah pedig a majdnem kettős dobogó helyett hajszál híján kettős kiesést könyvelhetett el.

j_racing_diriyah_eprix_260221_003.jpg

Alaposan megbolygatta a Formula–E erőviszonyait a pénteki naphoz képest a Mercedes és a Venturi drámája. Mint kiderült, a kálváriát fékproblémák okozták, ezek orvosolásával a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyezte mindkét Mercedes-motoros csapat részvételét, ám így sem volt teljes a rajtrács: a harmadik szabadedzésen hatalmasat bukó és ezzel a dominót borító Edoardo Mortara autóját nem tudták időben megjavítani, így végül 23 autó sorakozott fel a rajtrácsra.

A második rijádi versenyt Robin Frijns kezdhette az élről, s amíg a Virgin hollandja megőrizte a vezetést, Sam Bird feljött a második helyre köszönhetően annak, hogy a Jaguarral lerajtolta Sérgio Sette Câmarát. Miközben a DS Techeetah párosa agilis felzárkózásba fogott a 7-9. rajthelyről indulva, negyedidőnél a támadó mód aktiválása némi színt csempészett az élmezőnybe – idővel azonban visszaállt a rajt után kialakult Frijns, Bird, Sette Câmara sorrend, ebből a hármasból viszont csak a brazil kapott FanBoostot.

A 18. körben ennek ellenére a brazilt lepte meg egy előzéssel Jean-Éric Vergne, ezzel a francia átvette a harmadik helyet, ezzel párhuzamosan Antonio Félix da Costa másodjára is felvette a támadó módot. Így tett Frijns is, másodpercekkel később viszont teljes pályás sárga zászlót rendeltek el, Jake Dennis és Pascal Wehrlein összeakadása ugyanis előbbi kiesését okozta, miután mozgásképtelenné vált az Andretti-BMW – nem sokkal később áthajtásos büntetéssel sújtották a Porsche újdonsült igazolását.

Valamivel több mint 20 perccel a vége előtt lengették meg újra a zöld zászlókat, így Frijnsnek még maradt annyi extra energiája, hogy visszavegye a vezetést, miközben a Da Costa-Vergne duó is megközelítette ezt a párost. Bird kisvártatva ismét megelőzte Frijnst, a két DS Techeetah pedig kis híján összeütközött, de végül Vergne megelőzte a Bird támadása közben hibázó Da Costát. Az újabb helycserét pedig az hozta meg az élen, hogy Bird is felvette másodjára a támadó módot, ezt kihasználva a jaguaros megint maga mögé utasította a hollandot.

Már éppen kibontakozóban volt Frijns, Vergne és Da Costa küzdelme a második helyért, amikor újabb teljes pályás sárga zászlót, majd biztonsági autós fázist is elrendeltek az utolsó tíz percre kanyarodva, előbb ugyanis Sébastien Buemi vágta a falnak a Nissan e.dams-t, amit egy hármas koccanás követett a sikánnál, melynek Maximilian Günther (Andretti-BMW), Mitch Evans (Jaguar) és Alex Lynn is kárvallottja volt. A brit pilótát kórházba szállították RaceFans értesülései szerint, a közvetítésben nem is láttuk, mi történt vele. Csak az utólag kiszivárgott képekből derült ki, hogy fejtetőre állt a Mahindrával.

A hosszas pályatakarítás végül oda vezetett, hogy három perccel a vége előtt az a döntés született, hogy inkább piros zászlóval intik le a versenyt, ezzel Sam Bird bebiztosította a győzelmet – előző csapatát és csapattársát legyőzve immár a Jaguarral, zsinórban hetedik szezonjában is győzni tudott. Frijns a második hellyel vigasztalódhatott első pole-ja után, a DS Techeetah pedig a tegnapi nullázás után egy 3-4. hellyel zárt a szintén bravúros versenyt futó Nick Cassidy előtt.

Kimagasló időmérős szerepléséből egy kettős pontszerzést préselt ki a Dragon, Sette Câmara és Müller mögött Oliver Turvey (NIO 333), Oliver Rowland (Nissan e.dams) és René Rast (Audi) tették teljessé a pontszerzők névsorát. Nyck de Vries csak a 14. helyig tudott felzárkózni, tegnapi győzelme révén viszont éllovasként várhatja a folytatást, míg a csapatok között a Jaguar áll az élen. A következő fordulót április 10-én Rómában rendezik majd.

1-eps702_175135_fer8586.jpg

Már második jaguaros versenyén győzni tudott a brit márkával Sam Bird. | Fotó: Andrew Ferraro / Motorsport Images (FIA Formula E Media)

A második futam végeredménye:

fe_2020-2021_rijad_2_futam_1.jpg

Nyitókép: Andy Hone / Motorsport Images (Jaguar Racing Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2416442676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása