Kiderült, mikor érkezik Schumacherék első F1-es autója

A Haas bejelentésével csak zsúfoltabbá vált a jövő heti Formula–1-es program, a VF-21-ről ugyanis jövő hét csütörtökön rántják le a leplet.

1018379629-lat-20201211-gp2017_092508_56i8314-279_1.jpg

Miközben a McLaren, az AlphaTauri, az Alfa Romeo és a Red Bull már bemutatta 2021-es autóját, a Haas mostanáig még azt is titkolta, mikor kerít sor a bemutatóra. Csütörtöki reggeli, igen szűkszavú Twitter-bejegyzéséből viszont kiderült, hogy a VF-21 festését pontosan egy hét múlva, március 4-én reggel 9 órakor leplezik le – ez lesz a regnáló F2-es bajnok Mick Schumacher és csapattársa, Nyikita Mazepin első Formula–1-es autója.

Közismert, hogy nehezített körülmények között készül a 2021-es szezonra a Haas, a koronavírus-járvány által kikényszerített intézkedések miatt Mazepin is csak nemrégiben jutott el a csapat főhadiszállására, Banburybe, Schumacher pedig még egyáltalán nem – jelenleg kötelező karanténját tölti az Egyesült Királyságban a német ifjonc, így már neki sem kell sokat várnia.

Azt pedig hivatalosan is elismerte az amerikai istálló, hogy autóját csak az előszezoni teszteken, Bahreinben tudja majd beindítani. Az utazási korlátozások miatt ugyanis a Ferrari szakemberei sem jutottak el a csapathoz, ők pedig elengedhetetlenek a procedúrához.

Nemcsak a Haas versenygépe érkezik a jövő héten, hanem másik négy csapaté (Alpine, Mercedes, Aston Martin, Williams). Ezek közül az Aston Martin tegnap bejelentette, hogy folytatja partneri együttműködését a BWT-vel, emellett megállapodott a Peroni Libera 0,0% márkával – a Ferrari szintén egy alkoholmentes sört reklámoz majd: a Carlos Sainz személyes szponzoraként érkezett Estrella Galicia 0,0-át. Ezzel párhuzamosan nevet is kapott Sebastian Vettel és Lance Stroll idei autója, ami AMR21-ként fog szerepelni a mezőnyben.

A 2021-es F1-es előszezon menetrendje:

Fotó: LAT Images / Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8116438760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása