Meglepő bejelentés: az Aston Martinnal folytatja a BWT az F1-ben

Az elmúlt napokban több csapattal is szóba hozták a rózsaszín festésről jellegzetessé vált BWT-t, azonban az osztrák víztechnológiai cég kitart eddigi partnere mellett.

gp2008_122540_69i9139-large.jpg

Tucatnyi ezzel ellentétes híresztelés járta be a napokban a nemzetközi sajtót, mely már tényként kezelte, hogy a Racing Point Aston Martinná alakulásával a BWT víztechnológiai óriás új csapat után néz a Formula–1-ben, opcióként a Haas, majd a Williams is felmerült, miután mindkét csapatról köztudott, hogy anyagilag nem állnak a legjobban.

Ennek ellenére szerdán mégis azt jelentették be, hogy Aston Martinként is kitart a silverstone-iak mellett a BWT, még ha ez azzal is járt, hogy le kellett mondaniuk az elmúlt években emblematikussá vált rózsaszín fényezésről.

Közleményében csupán arról tesz említést az Aston Martin, hogy az osztrák vállalat logói is megjelennek az autón, de „a teljesen új szín” alatt feltehetően továbbra is a klasszikus brit versenyzöldre gondolnak, ahogyan azt az elmúlt hónapokban megannyiszor hangoztatták. Hogy ez miként fog kinézni, vagy változik-e valami addig, a jövő héten derül ki, az Aston Martin ugyanis március 3-án mutatja be 2021-es autóját, mellyel az alakulathoz újonnan leigazolt négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és Lance Stroll kettőse fog versenyezni.

Fotó: Racing Point F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7516438154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása