F1: Megvan a Ferrari-tesztpilóta 2021-es versenyprogramja

A Ferrari újabb információmorzsákat szórt el arról, mik lesznek Callum Ilott feladatai 2021-ben.

20057-f1-callum.jpg

Miután a Formula–2 regnáló bajnokát, Mick Schumachert ültették a Haashoz, Antonio Giovinazzi pedig maradt az Alfa Romeónál, egyelőre várnia kell az F1-es bemutatkozásra a szintén ferraris kötődésű Callum Ilottnak. Az F2 tavalyi ezüstérmese a maranellóiaknál tesztversenyzői állást kapott, így főként a szimulátorban lesz feladata, de Mattia Binotto elhintette, hogy néhány szabadedzésen pályára gördülhet a brit valamelyik Ferrari-motoros ügyfélcsapatnál.

Hétfői közleményében viszont már ennél bőszavúbban nyilatkozott brit tehetsége sorsáról a Ferrari: eszerint Ilott amellett, hogy néhány hétvégére elkíséri a csapatot, a márka GT-programjában kap majd lehetőséget. A Ferrari az endurance-világbajnokság GTE Pro kategóriájában képviselteti magát, ott viszont már mind a négy hely elkelt, így egyelőre homályos marad, hol és mikor fog versenyezni a 22 éves pilóta – csupán annyi derült ki, hogy a világ leghíresebb sportautó-versenyein láthatjuk viszont.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5016421476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása