F1: Hamiltoné a döntés, de Russell a Mercedes jövője

Egyáltalán nem elvetendő, hogy valóban megfordult a visszavonulás gondolata Lewis Hamilton fejében, és ezért állapodott meg végül egyéves hosszabbításban a Mercedesszel. Így vagy úgy, a brackley-iek már a jövőt tervezik, aminek szerves részét képezi a szupertehetségi címre tavalyi beugrásával végképp rászolgáló George Russell.

m253780-2_2.jpg

Őrjítően hosszú huzavona árán, de végül egyezségre jutott Lewis Hamilton és a Mercedes 2021-et illetően, a bejelentés viszont így is tartogatott némi meglepetést: az új szerződés csupán egy évre szól. Szerződéshosszabbításával eldőlt, hogy Hamilton megpróbál az F1 csúcsára jutni nyolcadik világbajnoki címét is megszerezve, de már tavaly is kacérkodott a visszavonulás gondolatával.

A Sky Sportsnak nyilatkozva a Mercedes társtulajdonos-vezetője, Toto Wolff leszögezte, a folytatást illetően Hamilton kezében van a döntés, akár marad 2022-ben és utána, akár nem. „Amíg élvezi a versenyzést, úgy gondolom, képes tovább fejlődni. Fizikai és mentális felkészülése nem jelent gondot, nem hiszem, hogy 2021-ben képességei a végüket járnák, de Lewisnak kell döntenie arról, mit tartogat számára a jövő” – fogalmazott az osztrák.

m252105.jpg

A Mercedesnél a jelenlegi Hamilton-Valtteri Bottas páros élvez lojalitást, prioritást, de be kell látni, hogy mind a 36 éves hétszeres világbajnok, mind a nála öt évvel fiatalabb finn csapattársa a mezőny idősebb tagjai közé tartozik, így ahogyan a legtöbb esetben, úgy most is felmerül az a bizonyos de. „Valtteri és Lewis iránt 100%-ban elkötelezettek és hűségések vagyunk 2021-ben, minden létező módon támogatni fogjuk őket. Először velük fogunk egyeztetni értékeink tiszteletben tartásának jegyében, ugyanakkor a fiatal versenyzők jelentik a jövőt, és szeretnénk bebiztosítani magunkat a következő évekre” – célozgatott a helyzetre Wolff.

Ezzel a Mercedes csapatvezetője ki másra, mint fiatal brit felfedezettjére utalt. Sokan már idén a Mercedesbe ültették volna George Russellt, akár a Valtteri Bottasszal kötött megállapodás felrúgása árán, főleg azok után, hogy a tavalyi Szahíri Nagydíjon rögtön győzelemre esélyes volt a koronavírusos Lewis Hamilton helyetteseként – a sikertől előbb a csapat világbajnoki mivoltához nem méltó boxmunkája, majd egy defekt fosztotta meg a GP3 és a Formula–2 korábbi bajnokát, aki harmadik szezonját kezdi meg idén a sereghajtó Williamsnél.

m254435.jpg

Amellett, hogy Wolff a Hamilton-bejelentés napján határozottan cáfolta a spekulációt, a Motorsport.com olasz kiadása arra is rávilágított, miért nem kaphatott volna Hamilton ún. „Verstappen-záradékot”, már amennyiben kért volna. Értesülései szerint a Mercedesnek egyértelmű elképzelései vannak a jövőről, ennek pedig nem Max Verstappen áll a középpontjában – noha az elmúlt években időről-időre szóba hozták a hollandot a brackley-i bajnokcsapattal –, hanem Russell – írja az olasz lap alapján a PlanetF1.com.

Ugyanakkor Verstappen leigazolásától sem zárkózna el a Mercedes – a történetet bonyolíthatja, hogy még korántsem tisztázott a Red Bull jövője a motorkérdés miatt –, a Daimlernél viszont egyértelműen Russell előléptetését preferálják. Bahreini beugrása óta az anyavállalat elnöke, Ola Källenius hősként tekint a 22 éves pilótára, aki „egyetlen verseny alatt bebizonyította a világnak, hogy az Ezüst Nyíl volánja mögött számos versenyző tudna harcolni a világbajnoki címért”. Tettével ugyan Russell beárazta Bottast, de világossá tette az üzenetet, hogy a Mercedes képes lenne Hamilton nélkül is nyerni – és talán nem is kerülne évi 47 millió dollárba a siker…

Fotó: LAT Images / Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2316421118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása