F1: Megvan, mikor érkezik az új Alpha Tauri

Alig több mint két hét múlva rántja le a leplet Pierre Gasly és az újonc Cunoda Juki idei „játékszeréről” a faenzai istálló.

si202012130399_news.jpg

A jelenlegi tervek szerint március 28-án, a Bahreini Nagydíjjal rajtol az idény, viszont az előszezoni tesztre már két héttel korábban sor kerül a szahíri pályán, így közeleg az autóbemutatók ideje is. Egyre több csapatról derül ki, mikor mutatja be 2021-es autóját; legutóbb az Alpha Tauri tett bejelentést, melynek értelmében az AT02-est február 19-én, pénteken tekintheti meg a nagyérdemű. Több részletet egyelőre nem osztott meg a bemutatóval kapcsolatban a gárda, mely tavaly vette fel a Red Bull divatmárkájának a nevét.

Ennél korábban – jelen állás alapján – csak a McLaren kerít sort a bemutatóra, a wokingiak már 15-én megmutatják Lando Norris és Daniel Ricciardo autóját. Az Alfa Romeo február 22-én, a Mercedes március 2-án kerít sort a leleplezésre.

Az Alpha Tauri némileg módosult felállással vág neki az évnek, Danyiil Kvjat helyére ugyanis Cunoda Jukit ültették, a japán újonc eközben szorgosan rója a köröket a csapat korábbi versenygépével. Szerdán és csütörtökön Misanóban tesztel az STR14-essel, mellyel a későbbiekben várhatóan ismét pályára gördül Imolában.

A Red Bull testvércsapata egyik legjobb szezonját zárta 2020-ban, Sebastian Vettel 2008-as sikere óta ugyanis először győztek a faenzaiak Pierre Gasly révén, ennek ellenére csak a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök között.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6816415718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása