Kacifántosabb nem is lehetne már az imolai F1-es futam neve

Annak érdekében, hogy hangoztassák az olasz állam szerepvállalását, minden eddiginél hosszabb elnevezést kapott az imolai hétvége.

20040-emilia-romagna-gp-sunday.jpg

Számos különös nagydíjelnevezéssel kellett megismerkednünk és megbarátkoznunk 2020-ban a koronavírus-járvány által teljesen felforgatott versenynaptár miatt. Bizonyos esetekben egy régióról vagy egy jubileumról neveztek el egy-egy futamot, előbbi kategóriába tartozott az imolai verseny is. Miután az Ausztrál és a Kínai Nagydíjat is elhalasztották, Imola újra helyet kapott a Formula–1-es versenynaptárban, ám az április 18-án rendezendő eseményt ennél nyakatekertebben nem is nevezhették volna.

Gran Premio del Made in Italy e dell’Emilia-Romagna, azaz Made in Italy és Emilia-Romagna-i Nagydíj lesz az idei verseny hivatalos elnevezése, jelentette be pénteken Stefano Bonaccini, a tartomány kormányzója – írja a Crash.net. A „Made in Italy” előtag vélhetően arra utal, hogy az olasz állam a 10 millió eurós rendezési jogdíj átvállalásával támogatja az imolai futamot, cserébe azt várja az eseménytől, hogy fellendítse az olasz gazdaságot a hétvége folyamán – persze, ez nagyban függ attól is, hogy a koronavírus-járvány például lehetővé teszi-e nézők fogadását.

Tavaly 14 év kihagyás után került vissza a versenynaptárba az imolai helyszín, egészen az utolsó napokig úgy volt, hogy korlátozott létszámban ugyan, de jelen lehetnek a szurkolók, ám ekkor végül zárt kapussá tették a hétvégét a járványhelyzet kedvezőtlen alakulására hivatkozva.

Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3616410006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása