Német testvérpár készül a WTCR-be, bemutatkozhat az első női pilóta

Amennyiben összeáll a büdzsé, a német TCR és a TCR Európa-kupa után a túraautó-világkupában folytathatja pályafutását Michelle és Mike Halder – előbbi személyében egy indulója máris lenne a női kupának.

2020-2020_barcelona_race_2---2020_eur_barcelona_r2_7_mike_halder_52.jpg

Emlékezetesen alakult a Halder-testvérek számára a 2020-as szezon, miután összezördültek a német TCR vezérkarával egy, a szezonnyitó hétvégén utólag kiosztott és általuk igazságtalannak vélt büntetés miatt, így ukmukfukk távozva jöttek át csapatostul a TCR Európa-kupába, két Hondával gazdagítva a nemzetközi mezőnyt.

Halderék gyorsan felvették az európai TCR-sorozat ritmusát, két győzelemmel remekül kezdett a 24 éves Mike, míg 21 éves húga, Michelle a bajnokság első női győztese lett. Mike végül néhány balszerencsés hétvége után lecsúszott a bajnoki címről, negyedikként zárt az összetettben, Michelle-t eközben a 15. helyen rangsorolták.

Idén viszont ennél is nagyobb babérokra törnének, ennek megfelelően Michelle és Mike Halder jelezték, hogy a WTCR-ben folytatnák pályafutásukat, ahol mindketten indulhatnának az újonc-, illetve a független kiírásban, Michelle pedig az újonnan létrehozott női kupa egyik indulója lehetne. Ennek viszont feltétele, hogy a család csapat előteremtse a szükséges anyagi feltételeket, amire a következő hónapokban jut némi idejük, a koronavírus-járvány miatt ugyanis júniusra halasztották a világkupa idénynyitóját, így a nevezési határidő is csak áprilisban jár le.

mike-michelle-halder.jpg

„A cél az, hogy a bátyámmal együtt teljes szezont fussunk a WTCR-ben” – idézi a világkupa szerdai közleménye Michelle Halder szavait. – „Jelenleg nehéz helyzetben vagyunk a koronavírus szponzorációra gyakorolt hatásai miatt, de dolgozunk rajta, és remélhetőleg idén a WTCR-ben indulunk. Ezzel egy álmunk válna valóra, fantasztikus lenne, ha a világ legjobb túraautó-versenyzőivel szállhatnánk szembe.”

Halderék tisztában vannak vele, hogy ha sikerül is tető alá hozniuk, rengeteg tanulnivaló vár rájuk, hiszen csak két pályát ismernek a nyolcból a módosított 2021-es versenynaptárban, mely számukra hazai pályán, a Zöld Pokolként emlegetett Nordschleifén kezdődik.

Mostanában nem Halderék az egyetlenek, akik a WTCR-be készülnek, nemrégiben Klim Gavrilov neve is felmerült, ám hivatalosan egyelőre csak a Honda gyári csapata erősítette meg kvartettjét.

Fotó: TCR Europe Media, FIA WTCR sajtóközlemény

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6916405890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása