F1: Évek óta húzódó perből került ki győztesen Magnussen

A McLaren, a Renault és a Haas korábbi versenyzője felső fokon megnyerte az egykori menedzserével szemben folytatott pert.

1018339826-lat-20201112-gp2014_131733_onz5974-978.jpg

Pont került Kevin Magnussen és korábbi menedzsere, Dorte Riis Madsen bírósági ügyének végére. A jogi csörte még 2017-ben vette kezdetét, Madsen ugyanis Magnussen minden 2015-től megkeresett bevételének 20%-ára tart igényt, millió fontokban mérhető összegről van szó jelen esetben.

A gpfans.com beszámolója szerint a koppenhágai bíróságon 2018-ban Madsen javára döntött első fokon, csütörtökön viszont ezzel ellentétes döntés született a dán legfelsőbb bíróságon, így az F1-ből a 2020-as szezon végén kikerült Magnussen nyerte végül a pert, ráadásul egykori menedzserének valamennyi perköltséget meg kellett térítenie, ami 65 ezer fontra, vagyis több mint 25 millió forintra rúg.

„Örülök, hogy vége ennek” – fogalmazott a dán BT-nek nyilatkozva a versenyző édesapja, Jan Magnussen. „Boldog vagyok miatta, mert így továbbléphet, és arra koncentrálhat, amire muszáj. Az eset hatással volt rá, nem is annyira a hétköznapi életében, de ha a dolgok nem működnek, és sokszor szó esik róla, nehéz nem gondolni rá.”

Madsen jelenleg a Mercedes juniorversenyzőjeként nemrégiben szerződtetett Frederik Vesti menedzsere is többek között. Magnussen pályafutásában eközben új fejezet nyílik a hétvégén, a dán ugyanis bemutatkozik az IMSA sportautó-bajnokságban, a Chip Ganassi Racing versenyzőjeként.

Fotó: LAT Images / Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3816400150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása