Ilyenre még nem volt példa az F2-F3 történelmében

Két F1-es vonatkozású sorozatban, nem kevesebb mint 45 versenyen áll rajthoz Matteo Nannini, a nagydíjgyőztes Alessandro Nannini unokaöccse. A HWA felállása mellett egy újabb Ferrari-junior sorsát tisztázták.

matteo_nannini_campos_racing_c_formula_motorsport_limited.jpg

Drasztikus változás áll be idén a nevelősorozatokban, miután bejelentették, hogy külön-külön hétvégéken futják majd a Formula–2 és a Formula–3 versenyeit. Ezt a váratlan kiskaput használja ki az F1-es futamgyőztes Alessandro Nannini unokaöccse, Matteo, aki mindkét sorozatban elindul a HWA színeiben. A 17 éves olasz versenyző tavaly mutatkozott be a Formula–3-ban, miután 2019-ben bajnok lett az egyesült arab emírségekbeli F4-es sorozatban – első évét 11 ponttal a tabella 18. helyén zárta a Jenzer Motorsporttal, legjobb eredményét a barcelonai második futamon elért harmadik helye jelenti.

„Már rettenetesen várom ezt a sűrű szezont” – idézi a HWA közleménye Nanninit, akire 45 verseny vár így 2021-ben. – „Várhatóan nagyon kemény lesz, de úgy érzem, készen állok rá, és elhatározott vagyok aziránt, hogy fejlődjek versenyzőként azáltal, hogy egyszerre versenyezhetek az F2-ben és az F3-ban. A Formula–2-ben ez lesz az első évem. Tudom, nem lesz könnyű dolgom, de hajlandó vagyok tanulni, amennyit csak tudok.”

„Ezzel szemben magabiztosan vágok bele második szezonomba a Formula–3-ban, és biztos vagyok benne, hogy versenyképes csomagot biztosít majd nekem a HWA. Hiszek a csapat tehetségkutató programjában, és izgatottan várom 2021-et, ami kulcsfontosságú lesz abból a szempontból, hogy egy lépéssel közelebb kerülök a Formula–1-hez” – tette hozzá.

Nanninivel együtt másik F2-es versenyzőjét is bejelentette a HWA, mégpedig Alessio Deledda személyében. Az elmúlt két évben a Campos Formula–3-as csapatában versenyzett, pontszerzésig viszont nem jutott. A 26 éves olasz sokkal inkább közúti száguldozásaival került a figyelem középpontjába, nyilvánvaló nemtetszést kiváltva az internetezőkből.

„Új kihívást jelent számomra a Formula–2, amire már évek óta vártam. Izgatottsággal tölt el, hogy egy ennyire magas volumenű bajnokságban indulhatok és tehetem próbára a képességeimet. Biztos vagyok benne, hogy tapasztalt csapatommal, a HWA-val képesek leszünk közösen fejlődni az előttünk álló úton” – mondta Deledda.

Mindezzel párhuzamosan egy Ferrari-akadémista sorsa is rendeződött, miután a DAMS bejelentette Marcus Armstrong szerződtetését, így a korábbi F3-as ezüstérmes újabb évet húz le majd a Formula–2-ben. Az új-zélandi csapattársát később jelenti be a francia gárda, mely a 2019-es csapatbajnoki cím után 2020-ban csak nyolcadik lett a bajnokságban.

„Izgatottan csatlakozom a DAMS-hoz, ami már hosszú ideje benne volt a levegőben, tekintve, hogy már tavaly is érdeklődtünk egymás iránt. A Formula–2 egy erős bajnokság, és úgy, hogy csak nyolc hétvégét rendeznek, fontos, hogy jól kezdjek, mégpedig egy olyan tapasztalt csapattal, aminél már megszokott a győzelem” – jelentette ki Armstrong a csapatváltásról.

„Gazdag történelemmel bír a DAMS, különösképpen a GP2/F2-ben, jobb csapathoz talán nem is kerülhettem. Rövid idő alatt is nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a legjobbat hozzák ki az emberből, és adottak azok az erőforrások, amikre szükségem van. Célunk, hogy harcoljunk a bajnoki címért, ám ez nem jelenti azt, hogy könnyű dolgom lesz egy ennyire kiélezett környezetben.”

Armstrong biztatóan kezdte tavaly az F2-ben, az első négy versenyből kettőt is dobogón zárt, utána viszont beleszürkült a mezőnybe, így csak a 13. lett az ART Grand Prix-vel, míg a csapattársa, Christian Lundgaard ennél számottevően kiegyensúlyozottabb teljesítményre volt képes – a dán valószínűleg nem vált csapatot 2021-re, az viszont már biztos, hogy új csapattársat kap.

Így fest jelenleg a Formula–2 2021-es mezőnye:

  • Prema Racing: Robert Svarcman (orosz, #1), Oscar Piastri (ausztrál, #2)
  • UNI-Virtuosi Racing: ???, Felipe Drugovich (brazil, #4)
  • Carlin: ???, Jehan Daruvala (indiai, #6)
  • Hitech Grand Prix: Liam Lawson (új-zélandi, #7), Jüri Vips (észt, #8)
  • ART Grand Prix: ???, ???
  • MP Motorsport: ???, Lirim Zendelli (német, #12)
  • Charouz Racing System: ???, ???
  • DAMS: ???, Marcus Armstrong (új-zélandi, #17)
  • Campos Racing: Ralph Boschung (svájci, #20), ???
  • HWA Racelab: Matteo Nannini (olasz, #22), Alessio Deledda (olasz, #23)
  • Trident: ???, ???

Így fest jelenleg a Formula–3 2021-es mezőnye:

  • Prema Racing: Dennis Hauger (norvég, #1), Arthur Leclerc (monacói, #2), Olli Caldwell (brit, #3)
  • Trident: ???, ???, ???
  • ART Grand Prix: Frederik Vesti (dán, #7), Alekszandr Szmoljar (orosz, #8), ???
  • Hitech Grand Prix: Jak Crawford (amerikai, #10), Ivasza Ajumu (japán, #11), Roman Staněk (cseh, #12)
  • HWA Racelab: Matteo Nannini (olasz, #14), ???, ???
  • MP Motorsport: ???, ???, ???
  • Campos Racing: ???, ???, ???
  • Carlin Buzz Racing: Jonny Edgar (brit, #23), ???, ???
  • Jenzer Motorsport: Calan Williams (ausztrál, #26), ???, ???
  • Charouz Racing System: ???, ???, ???

Fotó: Formula Motorsport Ltd.

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5516399896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása