A MotoGP-t is elérte a naptárvariálási hullám

A koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben átalakították a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei szezonjának versenynaptárát, melyből elhalasztották az argentin futamot és az Egyesült Államok Nagydíját, ezekre az év utolsó negyedében kerülhet sor.

si202011150166_hires_jpeg_24bit_rgb_news.jpg

A motogp.com-on olvasható közlemény szerint az idény Katarban, két egymást követő futammal startol március végén és április elején, majd Portugáliába látogat el a mezőny – írja az MTI.

A nemzetközi szövetség (FIM), a kereskedelmi jogokat birtokló Dorna Sports, valamint a csapatok, technológiai partnerek és szponzorok képviselőit tömörítő IRTA közös bejelentése szerint Portugália után Spanyolországba, majd a hagyományos európai „körútra” indulnak: Franciaország, Olaszország, Katalónia, Németország, Hollandia, Finnország, Ausztria, Nagy-Britannia, Aragónia és San Marino szerepel az úticélok között, a finn pályát azonban még versenyzésre alkalmasnak kell nyilvánítaniuk az illetékeseknek. Októberben Japánban, Thaiföldön, Ausztráliában és Malajziában versenyeznek a motorosok, a szezon zárására pedig november közepén Valenciában kerül sor.

A közlemény szerint a pandémia miatt elrendelt lezárások és egyéb bonyodalmak miatt egyelőre az utolsó negyedévig elhalasztják az argentin és az amerikai futamokat, tartalékversenyként pedig egy orosz, valamint egy indonéz GP szerepel, utóbbi esetében a pályát még a finnhez hasonlóan versenyzésre alkalmasnak kell minősíteni.

A gyorsaságimotoros-vb 2021-es módosított versenynaptára:

  • március 28.: Katari Nagydíj, Losail
  • április 4.: Dohai Nagydíj, Losail
  • április 18.: Portugál Nagydíj, Algarve
  • május 2.: Spanyol Nagydíj, Jerez
  • május 16.: Francia Nagydíj, Le Mans
  • május 30.: Olasz Nagydíj, Mugello
  • június 6.: Katalán Nagydíj, Barcelona
  • június 20.: Német Nagydíj, Sachsenring
  • június 27.: Holland Nagydíj, Assen
  • július 11.: Finn Nagydíj, KymiRing
  • augusztus 15.: Osztrák Nagydíj, Spielberg
  • augusztus 29.: Brit Nagydíj, Silverstone
  • szeptember 12.: Aragóniai Nagydíj, Alcaníz
  • szeptember 19.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
  • október 3.: Japán Nagydíj, Motegi
  • október 10.: Thaiföldi Nagydíj, Buriram
  • október 24.: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
  • október 31.: Malajziai Nagydíj, Sepang
  • november 14.: Valenciai Nagydíj, Valencia

A double header under the lights to kick off 2021! � Check out the provisional #MotoGP calendar, including the return of Portimao! �

Közzétette: MotoGP – 2021. január 22., péntek

Fotó: Gold & Goose / Red Bull Content Pool

Forrás: MTI

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4616399960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása